Időjárásjelentés Baliról, szokásokról, ájurvédáról 2011.12.08.

Bali

Hőmérséklet 31 fok, az óceán sajnos lehűlt 29-ről 26 fokra, a páratartalom 70%-os.

Egy picit a balinéz szilveszterről, vagyis az év végéről, és az új év kezdetéhez kapcsolódó szokásokról:
Bali szigeteken a vallási arány 90 százalékban hindu.
Az év utolsó napján óriási démonokat készítenek, a színes, giccses, feldíszített démonok, szinte versenyeznek, hogy mewlyik a legnagyobb, majd a rossz szellemeket elűzve elégetik a démonokat.

Az év első napján pedig kijárási tilalom van, mindenki meditál egész nap, mert, ahogy kezded az évet, ahogyan töltöd az első napod, annnak fényében fog telni az egész év is. Ezen a napon repülő sem szállhat le, ajtók bezárva, és mindenki otthon mozdulatlanul meditál, és a családjával van.
Esküvő után pedig a menyasszony nem mehet ki a lakásból 3 napig, hogy semmilyen rossz szellem és rossz energia ne férkőzzön a közelébe, ami majd árthatna az ifjú párnak.

Nagyon érdekes, ugyanakkor nagyon közel áll hozzám ez a felfogás. A múlt év végét is hasonlóképpen zártam, és így kezdtem a mostani évet, az egész napos meditációval, pedig nem is vagyok hindu.
Ugyan démonokat nem készítettem, de idén lehet, hogy kipróbálom, ha elégetem őket, akkor valóban megszabadulok-e minden ártó, negatív szellemtől??

Ma egy ájurvédás kezelésen vettem részt, sirodhara, ami annyit jelent, hogy masszázs után meleg olajat csurgatnak nagyon lassan és vékonyan a homlok (harmadik szem) területére.
Szintén az idegrendszer nyugtatása a cél. Ennél jobban már tényleg nem tudnak lenyugtatni, de ismét nagyon jól esett, ezúttal felfrissülten, és pihenten távozok, van még erőm, így rohanás, mert vár az óceán, és elringat újra…

Kapcsolódó bejegyzések

  • Augusztusi Órarend és VÁLTOZÁSOK

    Augusztusi Órarend és VÁLTOZÁSOK

    ,

    Kedves Jógások. Augusztusban a nyári szabadságolások miatt az órarend a következőképpen alakul: Augusztus 11-én vasárnap Iyengar Jóga Mindenkinek a Gold Centerben 19:00-tól. Augusztus 13, kedd reggel 7:00-8:30, 18:00-19:30, 19:30-21:00 Iyengar Jóga órák a Gold Centerben. Augusztus 14, szerda 19:00-20:30 ig Iyengar Jóga Mindenkinek Fókuszban a csavarások njoy Jóga stúdió 11-ik kerület Bercsényi utca 5. Augusztus

    Elolvasom

  • Magasságok és mélységek

    Magasságok és mélységek

    Hogyan is tudnám szavakba önteni, az elmúlt 1 hónap élményeit, ha egyáltalán élményeknek lehet nevezni. Inkább mély átélések, átértékelődések, szárnyalások. Fölmentünk megérinteni a mennyországot, hogy utána újra a durva anyag érinthessen meg és a könnyedség, szárnyalás helyét a fájdalom vegye át napokra. Valahogy így jellemezném a 2018-as évet is, néha csodákat is tartogatott, ugyanakkor sziklányi

    Elolvasom

  • Mindannyiunkat sokkolt a mai nap: Geeta Iyengar haza tért

    Mindannyiunkat sokkolt a mai nap: Geeta Iyengar haza tért

    A mostani indiai ittlét nem kevés meglepetést és nem tervezett eseményt tartogatott a mai napig, ma reggel még lehetett fokozni azért, hogy nehogy belesüppedjünk az öröm pillanatokba és végérvényesen csak a szárnyaló érzések kerítsenek hatalmukba. Nekem is mint sokan másoknak az volt a terv, hogy Bellurba megyünk, ahol Iyengar mester született és ott is lesz

    Elolvasom