Üdítően hat a friss kókusz leve gyakorlás után, a benne lévő krémszerű belső rész pedig mennyei 2012.07.16.

Általában minden reggel 6 vagy 7 órakor kezdődik a gyakorlás, utána még 9-12-ig saját gyakorlás van.

Az intézet utcájában egy kis tologatható szekéren árulják a srácok az életmentő kókuszt, amit először ketté hasítanak fejszével, megisszuk a friss levet, majd a benne lévő krémszerű mannát a kókuszdió héjából éppen frissen készült kanállal eszegetjük.
Gyakorlás után a srácok forgalma óriási, hiszen 70-80 éhes gyakorló rohamozza meg őket.
Sorban állunk, és már alig várjuk, hogy sorra kerüljünk, addig is megy a trécselés.

Ma éppen a finn csapattal beszélgetek, nekik is Rita Keller a tanáruk, milyen kicsi a világ. 🙂
És Rita lánya, Kerstin is velünk tart. Itt van Frank is Németországból. 🙂 Aki eddig nem volt ismerős arc, most már az lett, sok-sok barát, és akár egy óriási nagy család.
Tegnap szabad nap volt ugyan, reggel 8 kor a helyi gyerekek jógáztak az intézetben. Legalább 60-70 gyerek reggel 8-kor a pihenő napját jógával kezdi. 🙂 Édesek nagyon, aktívak, ügyesek, kicsik és nagyok.
Helyben futással melegítenek. Abhijata, mesterünk unokája, nagyon profin levezényli a gyerek sereget,
Imával kezdik az órát, majd elmeséli mindenki, hogy neki miért jó a jóga, miközben lótusz ülésben ücsörögnek. 🙂

Megkéri őket, hogy óra előtt ne egyenek, menjenek el mosdóba, és tartsák be a szabályokat, a gyerekek pedig édesen bólogatnak. Dinamikusan egymást követik a pózok, ugrálnak egyik pózból a másikba és élvezik nagyon. 🙂
Nagy élmény volt számomra, elgondolkodtam, hogy újra jó lenne egy gyerek csapattal jógázni otthon. 🙂 Talán szeptembertől újra tanítom a rosszcsontokat, sok erőt adott Abhi, ahogyan bánt velük, és nagyon nehéz, ugyanakkor csodás érzés gyerekekkel foglakozni. 🙂

Haza ballagok az óra után, nem terveztem semmi extrát csak egy kis pihi, olvasni, tanulni, csak úgy lenni és nem tenni.
Ebédre meghívtak a háziak, akiktől az apartmant bérlem. Nagyon kedves, aranyos kis hindu család, könnyű dolguk van, meg nekem is, mert ők is vegák, én is, az indiai ételeket pedig imádom. 🙂
Nagy családi vasárnapi ebéd, 3 generáció lakik együtt, ők még így élnek, ráadásul, ahogy elnézem a legnagyobb harmóniában és szeretetben. 🙂

Ahogy a krisnásoknál is szokás, nem üveg, hanem fém tányérok és poharak vannak.
A lakoma pedig nagyon finom dahl (sárga borsós zöldség leves), rizs, kókuszos csatni (szósz), csapati (kenyérszerű finomság), nyers és párolt zöldség hegyek, desszert. –Huhhhhh…
Mondták, hogy nem szoktak mindig ilyen sokat és sok félét enni, csak most szerették volna, ha több féle finomságot is meg tudok kóstolni.
Jól elbeszélgetünk az élet nagy dolgairól, az előző és jövő életekről,…, jógáról.
Érdekesen otthon érzem magam, bár nálam nem megy nehezen, viszonylag gyorsan akklimatizálódom, ismerkedek és beszélgetek, izgalmas teljesen más nemzetiségű, vallású és kultúrájú emberekkel eszme cserét folytatni.

Ebéd után pedig azon gondolkodom, hogy mi lenne, ha inkább csak úgy ülnék, és nem cselekednék……….. Mi, nyugatiak, bele vagyunk hajszolva az állandó cselekvéskényszerbe. Mindig csinálunk valamit, nem hagyjuk, hogy a lelkünk igazán szólni tudjon hozzánk, csak megyünk, csak megyünk, elfoglaltak vagyunk, fontosnak akarjuk magunkat érezni, bizonyítani akarunk.
És minek?? Kinek?? Legtöbbször saját magunknak, és van, aki a külvilágnak akar minden másodpercben megfeleni……. a szüleinek, a párjának, a gyerekeinek.

A kérdés csak az, ha mindig a megfelelés hajt, tudsz-e igazán önmagad lenni.
Az lenni, aki vagy, nem az, akinek mások akarnak téged látni, ahogyan esetleg ugráltatnak –feltéve, ha hagyod magad.
Ülök, és csak a jelen pillanat van, most magam vagyok.
Nem rohanok, nem terelem el a figyelmet magamról minden külső tényező révén. Nem rohanok el saját magam elől, mint ahogy általában szoktam, hanem csak létezem, csak lélegzem, nézem a fákat, ahogyan erősen tartják az ágak az óriási tömegű mangó termését.
Ők sem rohannak, csak úgy vannak, és teszik a dolgukat. Nem csillognak, nem akarnak jobbak és többek lenni, mint a mellettük álló mangó fa, hiszen átélik, hogy mindannyiunkban, és mindannyiunkban az Isten arca mosolyog vissza.

Telejesen mindegy a teljesítményed, az igyekezeted, az aggodalmaid.
Isten szemében mindez eltörpül, és mindenki egyforma, egy, és teljes.