JÓGA ÉS ÉLMÉNY NYARALÁSOK VILÁGSZERTE! Ázsiában, Amerikában, Görögországban, Olaszországban, Erdélyben, Részletek >

Vasárnap a barátok napját ünnepelték Indiában – itt állandóan buli van… :) 2012.08.06.

Szombaton korán reggel megyek jegyzetelni mesterünk unokájának az órájára, sajnos nem ő tartja, de a lány, aki helyettesíti szintén profi, így még egy szenzációs sorozattal gazdagodott a füzetem. 🙂

9:30-tól női óránk következik, ami egészen a mai napig mindig Guruji instrukcióival zajlott, úgy, hogy unokája tartotta az órát, ő pedig egy pózból mindig kikiabált, hogy mit nem csinálunk jól, és újabb instrukciókat adott.
Furcsállom, hogy mindjárt kezdődik az óra, Guruji sehol, unokája szintén…………………… Mi lesz ebből? -Jönnek a kérdőjelek, akkor most vajon ki fogja tartani az órát.

Kellemes meglepetés, Guruji lánya jött, Geeta Iyengar. 🙂 Nagyon hálás voltam, hogy végre ászanákat is tanít, nemcsak pranayamát, amit péntekenként szokott.
Az eddig megszokott katonai kiképzős stílustól és ordítástól eltérően ma Geeta kedves, mosolyog, nevetgél, mintha kicserélték volna. Annyi szeretet árad belőle, mint még soha eddig. Finom, nőies energiákkal vezényli le az órát, a nehézségi fokozat nem változott, fejenállás most sem volt kevesebb, mint 10 perc, és még mindig csak küzdök vele. 🙂

Azért nevetve megjegyezte, hogy úgy egyáltalán nincs megelégedve a pózainkkal, szóval adott az egónknak, nehogy véletlenül még valaki elszálljon, és többnek gondolja magát, mint aki.
Fő az alázat és elfogadás, akinek nincs, az vagy egyáltalán nem jut el ide, vagy 1 nap leforgása alatt haza zavarják.
Nagyon gyorsan elröppent ez a két óra, délután még saját gyakorlás, és következhet a vasárnap, végre szabad nap.

Indiában szenzációs, hogy szinte minden nap van valami ünnep, vasárnap éppen a barátság, barátok napja van, így elindulunk hárman csajok egy szuper helyi indiai étterembe megünnepelni a barátságunkat, illetve a szabadságunkat. 🙂
Chese maysoore dosa -az ebéd, ami picit talán hasonlít a pizzára, hajszálvékony, sajttal, paradicsomszósszal, kókuszos csatnival (mártás) és a szokásos isteni finom kardamonos, gyömbéres, fűszeres tea, tejjel.

Ebéd után pedig a háziak egyik lánya meghív minket, hogy menjünk föl a hegyekbe pávákat nézni.
Bepattantunk egy riksába, és máris elrobogtunk egy picit a város zajától. Egy erdőben találtuk magunkat, ahol végre csönd és nyugalom vett körül. Gyönyörű fák, amiknek színes virágaik tarkítják a szépséges zöld erdőt.
Hallgatjuk a pávák különleges hangját, ahogy egymással kommunikálnak. Sajnos, csak nagyon rövid időre csodálhattunk meg egy hatalmas pávát, türkiz színeiben pompázva, óriási legyező-szerű tollaiva. 🙂
Annyira gyönyörű, hogy még a lélegzetem is eláll.

Tovább sétálunk a bányatavakhoz, ahol néhány srác fürdik -amúgy 20 fok van, óriási szél, és néha belezendít az eső is. Csodaszép virágok és kaktuszok tárulnak elénk, picit megpihenünk, aztán indulás haza. Nagyon jól esett tiszta oxigént juttatni a szervezetünkbe, mert alapvetően Pune városa talán híres is lehetne a szmogról, meg az őrületes zajos forgalmáról.
Olyan az utca, mintha motoros felvonulás lenne minden pillanatban, még tegyük hozzá az autókat és riksa karavánokat is. És mit ad az Isten, a haza felé vezető úton két óriási teve is a forgalomban gyalogol, cseppet sem zavartatva magukat.
Réka és Ági pedig tegnap egy elefántot láttak a kereszteződésben várakozni, és kérdés volt, hogy a piros lámpa váltására várt (ami alapvetően itt senkit nem érdekel), vagy éppen egy elsőbbségadás kötelező táblát talált. 🙂

A hétvége elszáguldott villámgyorsan, ma reggel kezdtünk Prashant órájával hajnalban, teljes kómában. Nem jutott ma el hozzám, amit mondott, fogalmam nem volt, hogy hol vagyok, miért vagyok, mi a feladat, csak próbáltam követni a többieket.
Aztán a ma esti órára már bőven fölébredtem, ugyanis úgy megszivatott minket a Raya, hogy kezünk lábunk remegett, mint a kocsonya.

Sétálok haza felé, és látom, hogy ismét valami buli féle készülődik a kereszteződésben:
Kis sátor, éppen az aktuálisan ünnepelt Isten képe és szobra, kaja, pia, virágszirmok, festékek.
Csak be akartam nézni, azonnal jöttek a pasik, és betessékeltek.
Sorba álltam, és néztem az előttem lévőt, hogy mi a jó fenét kell csinálnom itt most, egyáltalán milyen buli van már megint.
Virágszirmokat szórok az Istennek, festéket kapok a homlokomra (harmadik szem), a tenyerembe kapok egy kis tejes rizst, amiből a rizst kieszem, a tejet pedig a hajamra kenem (még jó, hogy pár órája mostam hajat), majd kapok még egy kis tisztított vajon pirított búzadarát, és egy kis árpagyöngyöt teával.
Vacsorázni sem terveztem, de magyarázzák, hogy azt okvetlenül meg kell ennem, mert különben az Isten megsértődik.
Aha, a srác a kezével merte ki a kis fém tálkába a cuccot (ki tudja, egyáltalán mosott-e kezet előtte), és hát így, itt az utcán, a higiénia fogalma eléggé elvont… – És persze kézzel kell megennem.
Na, mindegy, gondolom magamban, ha ilyen szent kereszteződésben eszem, biztos nem kapok semmi fertőzést, és amilyen nagy szeretettel fogadtak és magyarázták a szertartás mozzanatait, nem mondhattam, hogy nem fogadom el – adtam az immunrendszeremnek is, hadd küzdjön meg vele.

A vicc pedig az, hogy itt szinte minden nap ünnepelnek valamit, és megkeresik naponta az öröm forrását, és az Istennek való odaadás leckéjét remekül meg lehet tanulni tőlük, sőt a tapasztalás útján történő tanulás mélyebben megmarad, mert az élményeket könnyebben raktározzuk el. 🙂