Még mindig csendesen 2011.06.27.

A napokban nemcsak írni, de beszélgetni sem volt kedvem.
Érdekes állapot, nem akarsz mondani semmit, nincs kérdés, nem várok választ, csak úgy szemlélődök.

Haza érkezett a mi drága mesterünk, a mi Gurujink is Kínából, és újra az ő fényétől és energiájától ragyog az egész csapat. Újra tanít, mosolyog, néha morcosnak tűnik, de csak akkor, ha valamit nagyon nem úgy hajtunk végre, ahogy ő szeretné.

Csütörtök óta pranajama hét van, végre pihenünk -gondoltuk mi…
Első reggel 7 órakor fejenállással kezdünk (variációkkal 20 percig kitartva), majd köteles gyakorlatok következnek. – Nesze neked pranajama és pihenés, küzdöttem rendesen.
Minden órán elmondják, hogy a testnek föl kell készülnie a pranajamához.
A kezdőket is úgy megdolgoztatta egy fiatal csajszi (tanárunk), hogy csak lestünk. Mi csak jegyzeteltünk, de empátiánkat és együttérzésünket fejeztük ki a résztvevőknek.
Mire eljutottak a savászanához (hulla póz, pihenő póz), addigra már maximum csak beájulni, bealudni voltak képesek. Páran úgy beszunyáltak, hogy ébresztgetni kellett őket.
A ma reggeli órán pedig már csak laza pihenő pózok vannak, és lassú, nyugodt, puha légzés.

Fekvésben óriási a csábítás az alvásra, sajnos egy picit el is aludtam, és ma ismét az volt az érzésem, hogy Prasant nem angolul, hanem kínai nyelven beszél.
Arra gondoltam, most jött el az a pillanat, amikor már az agyam felmondta a szolgálatot. -Egy hónapon keresztül napi 4-7 órában angol utasításokat hallani, végre hajtani… huhuhu, most már sok.
Most gondoltuk végig, hogy mit csináltunk végig, és hogyan is bírtuk…
Minden nap (vasárnap kivételével) reggel 7-12 gyakorlás, ebéd egy kis pihi, majd délután újra vissza 4-6 (néha tovább, mert jegyzeteltünk) -nem is tudom… Közben még vizsgára készülünk, otthon leírjuk az aznap gyakorolt szekvenciákat, és mindehhez általában reggel fél 5-kor kelés.

Most van egy olyan érzésem, hogy nem kifejezetten nyaralni jöttünk, de mégis olyan szinten töltődünk, hogy talán 5 nyaralás sem jöhetne a közelébe e mostani állapotnak.
Sajnos már csak 1,5 napunk van itt, döbbenet, hogy milyen gyorsan elszaladt 1 hónap.
Pillanatokon belül már azt fogom érezni, hogy újra otthon vagyok, és minden a szokásos, a jól bevált.
A mosógépemet meg fogom puszilgatni, meg a fürdőkádat is… 🙂
Ki lehet bírni nélkülük, de most már nagyon fogom értékelni, hogy nem kell vödörben mosni, és törökülésben fél óráig zuhanyozni.