Magasságok és mélységek

2019. 03. 19.

Hogyan is tudnám szavakba önteni, az elmúlt 1 hónap élményeit, ha egyáltalán élményeknek lehet nevezni. Inkább mély átélések, átértékelődések, szárnyalások. Fölmentünk megérinteni a mennyországot, hogy utána újra a durva anyag érinthessen meg és a könnyedség, szárnyalás helyét a fájdalom vegye át napokra.

Valahogy így jellemezném a 2018-as évet is, néha csodákat is tartogatott, ugyanakkor sziklányi nehézségek alatt roskadozni, összeomlani érzések is voltak.

Az elmúlt egy hónap Indiában, minden elképzelést felülírt. Az első két hét ünnepi hangulatban, szeretetben, emelkedetten zajlott, aztán a nagyon magasban kellet olyan mélyre zuhanni, megkapaszkodni és tartani, tartani magunkat, folyamatos kérdések, kérdőjelek: végzet? sors? mi az élet? mi a halál? mi az elengedés?

Mi a fontos és igazán értékes az ittlétben, hiszen csak egy utazás az egész és oly gyorsan véget tud érni, egy pillanatról a másikra. Mi van, ha vége van, mi marad,amit tovább vihetünk?

Csakis az öröm pillanatok és a szeretet átélések, semmi más nem marad.

Geeta Iyengar mesterünk haza térése, sejtszintig hatolt. Közel hajolt, a teste mellett ültem pár centiméterre és csak a csillogása maradt. Bennem meg egy önzetlen, önfeláldozó, igazi tanító, aki egész életét a jógára tette fel, szolgált a végsőkig, míg vissza nem lehelte lelkét és a teremtőjéhez költözött.

Napokig csak mantráztunk és Sunita, Geeta testvére hosszan mesélt nekünk naponta, milyen volt ő, mindenki édesanyja, a család feje, a közösség meghatározó egyben tartó ereje.

Közben rituálék, ebédek, vacsorák az iskolában. Geeta kedvenc ételeire vendégül láttak 150 főt, nem igazán lehet leírni a történéseket, a gesztusokat, ahogyan szépen lassan a léleknek, minden földi jót megadtak, aztán a békét a lelkének, majd amikor már a 13-ik nap is véget ért, újra ebéd, vacsora, megemlékezés, utolsó elköszönések.

Álmok, felriadva ébredések, beszélgetések, mosoly, boldogság az álmokban, szeretet.

December 29-én, szombaton pedig újra a női órán vagyunk,nehéz a kezdés, nehéz minden, aztán valahogy szépen lassan újra elindulnak a dolgok. Bár az iskolánk zárva volt 2 hétig, hála Istennek kedvenc indiai tanárom workshopjai, egyéni órái olyan gyakorlást biztosítanak számomra, amiről eddig azt hittem, csak a profiknak, csak az itteni tanároknak kibírható ez a fajta buldózer szerű, gyilkos gyakorlás.Amikor úgy raknak be egy pózba, hogy max a légzésen kívül, üvölteni tudsz és a fájdalom egész testedet átjárja, reszketsz bele.

Amiről azt hiszed megöl, végül vissza adja a szabadságot, kitépi saját börtönöd, lakatra zárt kapuit és kivezet a valóságba, hogy nézd így és itt kell élned.

Hála mindenért, amit az elmúlt egy hónapban kaptam. Minden pillanatért érdemes volt itt lenni, átélni, meghalni, születni, elillanni, mindenért köszönet.

2018 azért, annyira nem fáj, hogy búcsúzom tőled. 2019-re várlak szeretet 🙂

 

Magasságok és mélységek

2018. 12. 31.

Hogyan is tudnám szavakba önteni, az elmúlt 1 hónap élményeit, ha egyáltalán élményeknek lehet nevezni. Inkább mély átélések, átértékelődések, szárnyalások. Fölmentünk megérinteni a mennyországot, hogy utána újra a durva anyag érinthessen meg és a könnyedség, szárnyalás helyét a fájdalom vegye át napokra.

Valahogy így jellemezném a 2018-as évet is, néha csodákat is tartogatott, ugyanakkor sziklányi nehézségek alatt roskadozni, összeomlani érzések is voltak.

Az elmúlt egy hónap Indiában, minden elképzelést felülírt. Az első két hét ünnepi hangulatban, szeretetben, emelkedetten zajlott, aztán a nagyon magasban kellet olyan mélyre zuhanni, megkapaszkodni és tartani, tartani magunkat, folyamatos kérdések, kérdőjelek: végzet? sors? mi az élet? mi a halál? mi az elengedés?

Mi a fontos és igazán értékes az ittlétben, hiszen csak egy utazás az egész és oly gyorsan véget tud érni, egy pillanatról a másikra. Mi van, ha vége van, mi marad,amit tovább vihetünk?

Csakis az öröm pillanatok és a szeretet átélések, semmi más nem marad.

Geeta Iyengar mesterünk haza térése, sejtszintig hatolt. Közel hajolt, a teste mellett ültem pár centiméterre és csak a csillogása maradt. Bennem meg egy önzetlen, önfeláldozó, igazi tanító, aki egész életét a jógára tette fel, szolgált a végsőkig, míg vissza nem lehelte lelkét és a teremtőjéhez költözött.

Napokig csak mantráztunk és Sunita, Geeta testvére hosszan mesélt nekünk naponta, milyen volt ő, mindenki édesanyja, a család feje, a közösség meghatározó egyben tartó ereje.

Közben rituálék, ebédek, vacsorák az iskolában. Geeta kedvenc ételeire vendégül láttak 150 főt, nem igazán lehet leírni a történéseket, a gesztusokat, ahogyan szépen lassan a léleknek, minden földi jót megadtak, aztán a békét a lelkének, majd amikor már a 13-ik nap is véget ért, újra ebéd, vacsora, megemlékezés, utolsó elköszönések.

Álmok, felriadva ébredések, beszélgetések, mosoly, boldogság az álmokban, szeretet.

December 29-én, szombaton pedig újra a női órán vagyunk,nehéz a kezdés, nehéz minden, aztán valahogy szépen lassan újra elindulnak a dolgok. Bár az iskolánk zárva volt 2 hétig, hála Istennek kedvenc indiai tanárom workshopjai, egyéni órái olyan gyakorlást biztosítanak számomra, amiről eddig azt hittem, csak a profiknak, csak az itteni tanároknak kibírható ez a fajta buldózer szerű, gyilkos gyakorlás.Amikor úgy raknak be egy pózba, hogy max a légzésen kívül, üvölteni tudsz és a fájdalom egész testedet átjárja, reszketsz bele.

Amiről azt hiszed megöl, végül vissza adja a szabadságot, kitépi saját börtönöd, lakatra zárt kapuit és kivezet a valóságba, hogy nézd így és itt kell élned.

Hála mindenért, amit az elmúlt egy hónapban kaptam. Minden pillanatért érdemes volt itt lenni, átélni, meghalni, születni, elillanni, mindenért köszönet.

2018 azért, annyira nem fáj, hogy búcsúzom tőled. 2019-re várlak szeretet 🙂

 

4.9 250