JÓGA ÉS ÉLMÉNY NYARALÁSOK VILÁGSZERTE! Ázsiában, Amerikában, Görögországban, Olaszországban, Erdélyben, Részletek >

Fiatalodj jógával! 2016.07.01.

Már több éve érdekel az idősebb korosztályra szabott speciális jóga, az indiai Iyengar jóga intézetben is voltam Senior citizens órákon. Rengeteget gyakoroltam, jegyzeteltem, terveztem, hogy tanítani is fogom külön órákban az idősebbeket, erre mégsem került sor valamiért.

Már januárban megjött az éves program-tervezet a tanáraimtól, hogy mikor hova fogok menni képzésekre.
Június vége, július elejére Krakkóra került a sor, mégpedig idősek jógája Rita Keller tanárunkkal.
Örülök, hogy itt lehetek, első alkalom Krakkóban, kis nyugis és szép városka, Varsóhoz képest mindenképp csendesebb, ettől függetlenül Varsót is imádtam, egy éve éppen ott gyakoroltunk ebben az időpontban.

Nos, akkor térjünk a tárgyra: Mit is jelent, hogy fiatalnak maradni? Egyáltalán cél 60 évesen is arra törekedni, hogy a 20 éveseket megszégyenítsük??
Nem gondolom, hogy így kell lennie, a tapasztalatok mégis ezt mutatják.
Tegnap elkezdődött a workshop és Rita kihívott 6 fő 60 fölötti hölgyet, nyilván mind jóga tanárokat, mert ilyen workshopokra, csak Iyengar jóga tanárok jöhetnek.
Őszintén meglepődtem, a lengyel hölgyek amúgy is gyönyörűek, de hogy még 60 fölött is ilyen állapotban vannak, és ennyire szépek, wow.

Egyébként is annyi az életkorod, amennyinek érzed magad.
Lehet valaki 70 évesen is fitt és vidám, szellemileg is jó állapotban és lehet manapság az utcán látni 20 évesen depressziós, magába roskadt, 40 évesnek tűnő fiatalokat is.
És hát nekem az élő példák a tanáraim, például Rita is, aki hamarosan 65 éves lesz (édesapámmal egy idős, 2 nap eltéréssel van a szülinapjuk, az év megegyezik).
Teljesen fitt, járja a világot, minden hét végén más országban tanít, évente több hónapot Indiában tölt, Bob Blaser tanárunk is 70 felé jár és ő is jól bírja.

Kevin Gardiner tanárunk is szép korban van, és úgy dobja bele magát a pózokba, hogy amikor először megláttam, nem hittem a szememnek. A legmerészebb hátrahajlások, kartámaszok, komoly egyensúlyozó pózok, mindezt olyan természetességgel, mintha csak leülne a székre. 🙂
Nyilván ez nem jelenti azt, hogy nekik soha semmi problémájuk nincs, mindenkinek, ahogy nekünk is megvannak a saját apró dolgai, összességében a belső harmónia elérése és táplálása nap, mint nap, ami a jógások titka.

Csendes elme, rendszeres gyakorlás, pranayama, prána.
Amivel az idősödés jár, csontritkulás, mozgásszervi betegségek, lassú anyagcsere, merevség, és testtartásbeli változások.

Anatómiai hátterét átbeszélve, az előadás után végig gyakoroltuk a csontritkulás szekvenciát.
Hogyan tudunk több oxigént mozgással bevinni sejtekbe, hogyan tudjuk a gyakorlással stimulálni a csontokat, a csontok vérellátását, ezáltal az ásványi anyagok beépülését segítve.
Hogyan növelhetjük az idegsejtek számát, hogyan hat a kortexre a jóga gyakorlás.
Nagyon jó érzés volt így gyakorolni, nem az a belehalós, küzdős, a teret létre hozó, könnyűség érzés.
Természetesen folytatjuk tovább anatómiával, ájurvéda táplálkozás a testtípusok szerint idősebb korban.
Majd készülnek fotók is a 60 fölötti hölgyekkel, hogy ti is lássátok, érdemes jógázni.
Persze, nem ez a jóga lényege, ez a rész csak egy kis hab a tortán.