Én istenem, jó istenem 2011.06.17.
A mi drága Gurujink Kínában tanít, magával vitte a leghelyesebb kedvenc tanárunkat, meg az unokáját is.
Az intézetben ettől függetlenül ugyanúgy zajlik az élet, Geeta és Prasant tanítanak tegnap óta hátra hajlító pózokat.
Ma már fitten és frissen ébredek hajnalban, mert a név kötelez – hajnalban kel Hajnalka.
Hálát adok a madaraknak, hogy újra ébresztenek, megszólal a reggeli koncert a meditációhoz. Magam vagyok, magammal vagyok, hála, hogy itt lehetek, hogy meditálhatok. Újra egy új nap köszönt be.
Ma is, mint minden nap, más utazások, tapasztalások, találkozások várnak, nyitott vagyok az eseményekre.
Reggel 8-kor egy haladó órán jegyzetelünk, helyiek a résztvevők.
Sokan vannak, és nagyon ügyesek. Valakinek megszólalt a mobil telefonja… – hááát, volt balhé, de én is hasonlóképpen felháborodnék, ha valaki bekapcsolt telefonnal jönne jógázni.
Ha arra a másfél órára valaki nem képes a telefonjáról leválni, nem is tudom, minek jógázik.
Óra után saját gyakorlás van 9-től 12-ig.
A néhány napos visszafogott teljesítmény és gyakorlás hatására ma valahogy minden póz nehézkes, fáj a vállam, de én kérem, működjön együtt velem, segítsen a pózban. Nem akar megnyílni, nem akar együtt működni, talán egy picikét lazult, de nem eleget ahhoz, hogy a kívánt pózban elérjem a helyes kivitelezést.
De sebaj, nem adom föl, holnap talán jobban fog menni. 🙂
Már nagyon elegünk van az indiai csípős ételekből, ezért ma egy jól bevált arab ételhez vásárolunk alapanyagokat. Krumpli, paradicsom, hagyma, fokhagyma, koriander, vaj, paradicsom püré – eredetileg csirkemell is szerepel a hozzávalók listáján, de természetesen kihagyjuk, mert vegák vagyunk.
Nem tudom pontosan az étel nevét, de finom lett, és végre valami nem csípős fincsi ebéd.
Utána egy kis tea, pihi, és rohanunk, mert 18 órától Geeta Iyengar (mesterünk lánya) tanít.
Le vagyok döbbenve, hogy ennyi kiabálást megállás nélkül 2 órán keresztül hogy bír ki??
Vannak, akik nem abba a pózba helyezkednek, amit ő kért. „Hol van a figyelmed?? Hol van a koncentrációd?? Nem hallod, amit mondok??” Az elme el akar menekülni, kalandozni akar, de én nem hagyom, mert folyamatosan utasítom, hogy nyomd a sarkad, vidd oldalra a sípcsontod, keresztcsont bent…. Halld meg, amit mondok! Az elméd trükközik veled, de ne hagyd, hogy elvigyen, tartsd kézben!
Hihetetlen energiával és tűzzel tanít, valóban nem nagyon tudunk elkalandozni, mert még a fülünk bőrére is koncentrálni kell. Ebben az állapotba bármilyen gyakorlatot végre hajtok, benne maradok, és nem is akarok kijönni, nem érzek fájdalmat a vállamban, az egész testem átadja magát a gyakorlásnak. Koncentráció, meditáció. Ha jogi vagy, a figyelmed borotva éles, ha nem, akkor menj haza aludni, és álmodozzál.
Engedd el a megszokásaidat, ne azt figyeld, mit csinálnak mások, hanem nyisd ki a füled, halld meg, amit mondok, és csináld! A te lábad, a te térded, igazítsd! Ha nem vigyázol magadra, majd az orvos nem fogja megkérdezni, hogy hol van az egyvonalúság a testedben. Ne nézz rám, nézz előre, és csináld, amit mondok, nyisd ki a füled!
Ha nem reagálsz gyorsan arra, amit mondok, menj a kezdőkhöz vissza! 🙂
Mérhetetlen szigor, de ugyanakkor szeretet van benne, értünk teszi, egyenként mindenkit figyel, és azt is látja, ha valaki a sarokban hátul elkalandozik, azt sem hagyja.
Hátra hajlító pózokat gyakoroltunk, ma még picit visszafogottan, gondolom, majd holnap jön a következő adag, de várom nagyon.
Az intézettel szemben egy Hare Krisna templom van.
Bemegyünk a lányokkal picit megpihenni, erőteljes virágillat és füstölők tömkelegének illata keveredik, meseszerű képek, szobrok mindenütt. Emberek ülnek a földön és imádkoznak, meditálnak.
Leülünk mi is, és ahogy becsukom a szemem, otthon érzem magam. Az én számomra ez az érzés van jelen, ha bármilyen országban, bármilyen vallású templomba, imaházba, mecsetbe megyek.
Jelen pillanatban az én valóságomban, saját szűrőmön keresztül, a tapasztalataim alapján, minden egy, minden vallásnak ugyanaz a lényege: összekapcsolódni a felsőbb Isteni énünkkel, és általa az univerzummal.
Én Istenem, Jó Istenem, becsukódik már a szemem. De a tied nyitva Atyám, amíg alszom vigyázz reám. Vigyázz az én szüleimre, meg az én testvérkémre, mikor a nap újra fölkel, úgy köszöntsük egymást reggel.
Gyerekkorom emlékei és az esti ima. Nem jó érzés így elaludni?! Tudni, hogy vigyáznak rám???
Om gam ganapataje namaha – így mantráznak a hinduk, Bismilla…………. – mondják el a napi imájukat 5-ször a muszlimok.
Közben mindenki arra az időre magára és az Istenére, a bennünk levő Isteni szikrára, szeretetre figyel, így összekapcsolódva az univerzummal, a mindenséggel.
A név nem számít, a hangsúly a szeretet, harmónia egységben élni.
Sok országban jártam már templomokban, mecsetekben, hindu és buddhista szertartásokon vettem részt, mantráztam, imádkoztam, kiolvastam a Quran-t magyarul. Tapasztalásaim végeredménye aíz, hogy az én számomra az Isten nem rajtam kívül, hanem belül és mindenhol van.
Üzen a madarak hangján keresztül, a puha, simogató szellővel átölel. A telihold ezüst fényét küldi, hogy bevilágítsa az ösvényt a lábunk alatt, a csillagokon keresztül ragyog, a gyerekek ártatlanságával tükrözi a tisztaság és őszinteség fontosságát.
Az én Jó Istenem nem nézi, kinek milyen színű a bőre, a nemzetisége, a vallása. Feltételek nélkül mindenkit szeret, hiszen a szeretet mindenki számára elérhető. Jut bőven mindenkinek, csak ki kell nyitni az ajtókat, a szíveket, mert lelakatolt szívbe szeretetet árasztani nem lehet.