Első nap az iskolában 2011.06.01.

Ma már minden szép, minden jó.

Nagyon jól aludtam. Elsőre úgy látszott, hogy baldachinos az ágy, később kiderült, tévedtem, baldachin helyett a keret a szúnyoghálónak van. Így legalább nem tudtak a közelembe férkőzni a szúnyogok.
Most már áldom a párás levegő hatásait.
Nem száraz a bőröm, sőt, minden krém és testápoló nélkül is, mint a baba popsija..
1 nap alatt akklimatizálódtam.

Tegnap megkaptuk az órarendet, mi szerint ma reggel 9:30-tól van az első jóga óra. Közeledünk az intézet felé, a szívem a torkomban dobog, annyira izgulok, hogy szinte remeg az egész testem.
A folyosón álltam, amikor drága mesterünk megérkezett (Guruji). Egyenként meghajoltak, letérdeltek előtte az emberek, természetesen én sem maradtam ki a sorból. A találkozás csak egy másodperc volt, talán egy szemkontaktus erejéig. Megszólalni nem tudtam, nem akartam, nem mertem. Ő sem beszélt senkihez, csak fölment a terembe gyakorolni.

Kezdődik a gyakorlásunk. Egy indiai senior tanár kezdi a tanítást, mert elvileg Guruji már nem tanít, gyakorlatilag meg mégis.
Invokációval kezdünk, a teremben voltunk legalább 80-an a világ különböző országaiból: Amerika, Ausztrália, Bulgária, Thaiföld, Japán…

A héten álló pózok hete van. Tadasanával kezdünk, Guruji már a második gyakorlat után odahívja a tanárt, üvölt vele, és adja az instrukciókat, hogy hogyan tanítson minket, milyen utasításokat adjon.
Tulajdonképpen saját gyakorlása közben 2 tanár vezénylésével tanít, és adja az instrukciókat nekünk. Hosszú ideig szinte végig hátrahajlásokat és fordított pózokat gyakorol, és közben még képes arra, hogy a mi ászanáinkra koncentráljon, látja a hibákat, és korrigáltat a tanárokkal.
Általában nagyon morcosnak tűnik, de valahol mégis egy aranyszívű, mosolygós, édes kis picike emberke. – Jóval magasabbnak képzeltem a képek alapján.

Szinte végig állópózokat gyakorlunk: Virabhadrásanák (1,2), Parsvakonasana, Parsvottanasana, Praserita padauttanasana… nem sorolom tovább, megtudjátok majd, ha haza megyek.
Minden gyakorlatnál tanultunk valami jó kis finomságot.
Érzésre bikram jógának tűnt, adva volt a 40 fok, álló pózok, amik alatt patakokban ömlött rólunk a víz, de nagyon jól esett. Fejenállás közben szétcsúszott a kezem az izzadságtól, supta virásanában remegett az egész testem.
Ilyenkor az ember azt hinné, hogy jógázik a testem, miközben megy a belső párbeszéd – néha belső balhénak hívom…
Remeg a testem, ellenkezik az elmém, nem akarja, de én megregulázom. Add föl, bármennyire is remegsz, bármit is találsz ki mentségre és kifogásra, akkor is itt fogsz hosszú időn keresztül, mozdulatlanul feküdni, ebben a pózban. Bármennyire is szórakozol velem, nem engedem, hogy te légy az úr a háznál.
Nálam a kormány, az én kezemben van a gyeplő – majd megszűnik a remegés, és elengedek, beleengedem magam a pózba,. Minden könnyűvé válik, a lelkemet nyugalom önti el, az elme nem kiabál már, nem játszik, és nem akar menekülni. Az az érzésem, hogy bármeddig benne tudnék maradni a pózban, és olyan jó. Istenem, de jó!

Villámgyorsan elszaladt ez a két óra. Felfrissülve távozunk az intézetből, irány ebédelni.
Közben zajlik az élet az utcán, pár ember csak úgy spontán lótusz ülésben ücsörög, mindenki vidám, mosolyognak, elégedettek, és nem rohannak sehova.
Iszonyat hangzavar és forgalom van, tehenek, tevék, riksák, autók, emberek, koldusok, éhezők… Az utcán élnek és laknak az emberek.
De egyáltalán nem zavarja őket. Elfogadják, és minden úgy jó, ahogy van.
Itt még nem láttam embert, aki szomorú vagy depressziós lenne, semmire nem mondanak nemet.
Ha valamit kérdezünk, ugyan fogalmuk sincs róla, hogy mi a válasz, de próbálnak segíteni, vagy valaki más által, vagy pedig mutatnak valamit, hogy arra menjünk.
Igaz, hogy nem is arra van, amit keresünk, de nem mondják azt, hogy nem tudom, vagy nem segítek.
Jó érzés ilyen emberek között lenni, a háziak is nagyon kedvesek, segítőkészek, gondoskodóak.

Megérkezünk egy utcai étterembe, jó kis csípős indiai menüt eszünk.
Imádom az indiai ételeket, most bőven van lehetőségem minél több fajtát kóstolni.
Ebéd után összeírjuk a délelőtti gyakorlás anyagát, és irány vissza az intézetbe újra gyakorolni (saját gyakorlás).
Mónival és Lackóval gyakoroltunk, nagyon jól esett (ülő csípőnyitó, ülő csavaró pózok).

6 órától terápiás óra kezdődött, amin csak nézőként vehettünk részt.
Rengeteg beteg ember jött, legalább 12 indiai tanár rakta a pózokba a beteg embereket.
A mi drága Gurujink az elején csak megfigyelte az embereket, a tanárokat, majd elindult, és mindenkit korrigált, mindenkihez volt egy kedves mosolya – élmény a közelében lenni.
A következő pillanatban pedig kirugdosta az emberek lába alól az eszközöket, és üvöltött, mint egy oroszlán. – Mert nyilván eredményt, gyógyulást csak simogatással és mosollyal nem lehet elérni.

Nagy vonalakban ennyit a mai napról, csodás volt, és hálás vagyok, hogy itt lehetek.
Hálás vagyok, hogy jógázhatok, tanulhatok, hogy élek.