Egy különös telihold Indiában ünnepélyes keretek között – Raksabandhan 2012.08.02.
Az indiai hagyományokról, a hindu ünnepekről szeretnék egy kisízelítőt adni nektek.
Tegnap már mesélték a háziak, hogy holnap óriási ünnepre készülnek, ők úgy hívják, hogy Raksabandhan, ami lefordítva kötvény védelem, azaz a testvérek közötti kötelék védelme. 🙂
Szeretet, testvériség, magasztos érzelmek.
Ezen a napon a fiútstvér ellátogat a lánytesvéréhez, és egy kis szertartás keretében egy évre megerősítik a testvéri köteléket. 🙂 A lánytestvér saját kézzel készített karkötőt köt a fiútestvér csuklójára, hogy a tesvére, és a kettőjük kapcsolata is védelem alatt álljon, ugyanakkor imádkozik érte, hogy egészséges legyen, szerencsében legyen része, és az ég áldását kéri az egész családra, miközben rizst, és szentelt vizet szór a homlokára.
A fiútestvér cserébe ajándékot ad (előtte egyeztetnek, hogy minek örülne legjobban), és erre az alkalomra az egész család apraja, nagyja összegyűlik.
Finom indiai ételek és édességek kerülnek az asztalra, esznek, énekelnek, zenélnek. – Társasági élet a javából.
Annyira imádni valóak, és olyan lelkesedéssel mesélték, hogy még így is, hogy nem vettem részt, megtelt a szívem szeretettel. Ugyanakkor belegondoltam, hogy a nagy nyugaton hányszor szakítunk időt egymásra, hányszor ünnepeljük meg azt, hogy összetartozunk?
Nyilván Karácsony, Húsvét jó alkalmak, de az itteni ünnepeknek valahogy más a hangulata, igazán érzékelni lehet a feltétel nélküli szeretet és elfogadás kincseit.
A közvetlen egymás felé fordulást és nyitottságot, segítő készséget vélem felfedezni a még nem elnyugatiasodott, varázslatos Indiában… 🙂
A nagy ünnepektől függetlenül az intézetben zavartalanul mennek az órák, az esti óra után láttam, hogy ma Guruji házában is összegyűlt a népes család, élő zeneszó, kacajok, jókedv -élvezni az életet, és áramoltatni a szeretetet… 🙂