A virágnak megtiltani nem lehet… 2011.06.21.

Teljes megdöbbenésemre az elmúlt napokban és hetekben kaptam pár támadást a blogommal kapcsolatosan, hogy miért írok, miért így írok, miért ezt, miért nem azt írom…

Azért, mert továbbra sem szeretnék senkinek megfelelni, mert egy ideje egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak rólam, nincs dolgom azzal, ki mit gondol rólam.
Írok, mert jön, úgy érzem, írnom kell, amikor nem érzem úgy, akkor meg nem írok.

A virágnak megtiltani nem lehet, hogy nyíljon. Nem lehet kérdőre vonni, hogy miért nyílik, miért így, és miért nem úgy nyílik.
A gyöngyvirágot nem lehet kérdőre vonni, hogy miért fehér, és miért nem kék, vagy lila, vagy akár piros színekben pompázik. A madarat nem lehet befolyásolni, hogy ugyan ne repüljön már.

Csak ennyit szeretnék válaszul azoknak, akik néhány kérdést tettek föl, nem teljesen pozitív szándékkal.
Hangsúlyozom, továbbra sem hozzám tartozik, amit gondolnak rólam.

Most már viszonylag nehezen viselem ezt a szoros együttlétet, ami annyit jelent, hogy 3 hete csak pár órát tölthettem egyedül. Tudom, tanulnom kell a társaságban lenni, szocializálódni, beilleszkedni, együtt lenni, csoportban lenni feladatot (számomra egyelőre feladat), de most már aztán elég!
Fölhalmozódott bennem az egyedüllét hiánya, éppen ezért tegnap elszakadt a cérna.
Minden ember, ha bármilyen kapcsolatba lép egy másik emberrel, akár párkapcsolati, akár baráti, iskolatársi, vagy munkahelyi kapcsolatról van szó, egymás tükreivé válnak.

Picit kötözködhetnékem volt tegnap, így a saját feszültségemet merészeltem valaki másra vetíteni, utólag végiggondolva merész ötlet volt… Mert akinek beszóltam, nem így fogta föl, hogy igen, én most a tükröd vagyok (támadásnak élte meg), valahol mégis olyan éles tükröt vágott elém, hogy csak kamilláztam utána is órákig.
Visszatámadt (sértett egó fegyvert ragad, meg kell védenem magam), így a szemem elé tárva a leggyengébb és legsötétebb pontjaimat. Nem támadok vissza, mert igaza van. A fenébe is, elfogadom, hogy igaza van.

Ilyen esetekben mit tehetünk?? Gondolkodtam rajta, de csak később jött a válasz: köszönd meg, hogy a tükröd volt, hogy rávilágított a hibáidra.
Mert ugyebár ilyenek vannak. Senki nem tökéletes és nem is lehet az. Vannak szeretetteljes napok, órák, percek, ugyanakkor vannak mély pontok is.

Végszóként pedig, ha a nap 24 órájából mondjuk 2 órát esetleg hisztizek, attól még a másik oldal is jelen van: hálát adok, hogy élek, hogy létezem, megtalálom az örömöt, szárnyalok, repülök, hagyom, hogy a létezés öröme átöleljen, elringasson.

Egy- egy reakcióm bizonyos eseményekre nem téveszthető össze a gondolkodásommal, az életfilozófiámmal.
És ha rádöbbenek, hogy kígyót melengettem a mellkasomon, de a kígyó megmart, attól még nem fogom bezárni a szívem, és nem feltételezem azt, hogy ha egyszer megmartak, innentől fogva majd mindenki mérgeket lövell felém.