Polaritás: fény és árnyék 2011.06.02.

Tanultam, és tapasztaltam, hogy minél nagyobb fényt és szeretetet teremtünk, annak annál inkább megjelenik az árnyéka…

A tegnapi csodás nap után felvillanyozódva, boldogan tértünk haza, szívünkben emlékezve Guriji szeretetére. Nem volt más hátra, mint nyugovóra térni.

És lőn, megjelent az árnyék, az ízeltlábúak hadserege elfoglalta a hálószobánkat… Kb. 2 cm-es hangyák, és valami másik fajta óriás szárnyas rovar csapat uralta a terepet. A fehér fal fekete lett tőlük, a szúnyoghálón belül és kívül a földön, az ágyon is, mindenhol…
Húha, elsőre nem akartam hinni a szememnek. Második reakcióként lefotóztam, gondoltam, ezt nektek is látnotok kell. Majd gondolkodni kezdtem: a világ, ami körülöttünk van, az a gondolataink tükre, mi teremtjük a külvilágot a gondolatainkkal. Szóltam Móninak, és mondtam neki, hogy akár együtt, akár külön-külön teremtettük ezt a látványt, nem lehetünk rá büszkék…

Átmentem a háziakhoz, gondoltam, ők biztos tudnak rá valami jó megoldást.
A bácsi átküldte a lányát és két lány unokáját. Mindenkinél volt egy kis söprű, meg egy teniszütőre emlékeztető, sűrű hálójú rovar kergető eszköz.
Halál nyugodtan, mosolyogva mondták, hogy oh, nem kell megijedni, mivel kint esik, ezért most ők bejöttek hozzánk – és nekiláttak a seprűvel, és az imént említett eszközzel kitessékelni azt az iszonyat mennyiségű állatot. Mezítláb járkáltak a bogarak között, teljes nyugalomban.
Levették az ágyunkról a szúnyoghálót, kivitték, kirázták, majd minden villanyt lekapcsoltak a lakásban. Fölkapcsolták az udvari lámpát és a hátul lévő folyosó lámpáját, és íme, rovarok ezrei csoportosan hagyták el a lakásunkat.

Megtanultuk a trükköt: esténként sötétben kell lenni, tudni kell együtt élni a természettel, és nem bántani a bogarakat.
Mécsest gyújtunk, füstölünk, tisztítunk – tértisztító Seraphis és Mihály arkangyal folyadékokkal.
Elemlámpával közlekedünk. Jó dolog, ha az ember tud nevetni a saját nyomorán…
Bebújtunk az ágyba, és a szúnyoghálón belül (ami az ágyunk fölött van baldachin helyett) elemlámpával kerestük, hogy esetleg maradt-e még néhány hívatlan vendég a párnánkon.
Móni talált hármat, őket még kitessékelte, miközben én már sírtam a nevetéstől. 🙂

Annyira élménydús volt ez a nap, hogy elég sokáig nem bírtam elaludni.
De már véget is ért ez az éjszaka, újra nyitottak vagyunk a ma előttünk álló eseményekre.