JÓGA ÉS ÉLMÉNY NYARALÁSOK VILÁGSZERTE! Ázsiában, Amerikában, Görögországban, Olaszországban, Erdélyben, Részletek >

Női Jóga az Iyengar család hölgy tanítóival

Hogyan győzd le a félelmeidet jógával??

Pontosan egy hete érkeztem Indiába, Puna városába. Egy igazi ünnep, hiszen Iyengar mester fia Prashantji élete első több napos kurzusát tartotta meg olyan Iyengar tanároknak, akik több mint 10 éve gyakorolnak.

Iyengar mester tiszteletére gyűltünk össze szerte a világból, több mint 350 tanár. Ezúttal jóga filozófia és pranayama volt a választott téma, amit a jövő héten fogok emészthető formába önteni.

A mai napon egy női jógán vehettünk részt Geeta Iyengar (Iyengar mester lánya), Abhyjata (Iyengar mester unokája ) vezetésével.

Tömve a terem, 60%-ban senior Iyengar jóga tanárok, hírességek vannak jelen.

Geeta nagyon ritkán tanít napjainkban, éppen ezért nagyon hálásak, ugyanakkor meglepettek is vagyunk.

A bevezető Om mantra után, lefele néző hős póz az első (adho mukha virasana), utána lefelé néző kutya póz, intenzív előre hajlások állásban és ülésben is, csavarásokkal fűszerezve.

Első alkalom számomra téli évszakban itt gyakorolni, furcsa is, hogy a szokásoshoz képest nagyon rövid ideig vagyunk a pózokban, csak érintjük a pózokat és máris megyünk a másikba. Egy intenzív ülő előrenyújtózást követik a csavarások (paschimottanasana ).

Sok, sok csavarás után újra vissza az ülő előre hajlásba, megfigyeljük, hogy mi a különbség ahhoz képest, mint amikor a csavarások előtt vettük fel a pózt. Valóban mélyebbre tudok menni, rugalmasságot nyertünk a csavaró pózokkal.

Nagyon nem mindegy, hogy télen hogyan gyakorolsz, a hideg időszakban merevebbek, befagyottabbak az ízületek, a csavarásokkal létrehozva a tűz elemet, a rugalmasság is megszületik.

Ahogy a hidegről beszél Abhyjata, magamban mosolygok, hiszen éppen 20 fok van és éjszaka is legrosszabb esetben 12 fok, tehát nem mínusz 12 :).

Nyilván itt a nyári 40 fokhoz képest valóban a 12 fok nagyon hideg, dzsekiben és sapkában is látok embereket az utcán :).

Ebből kiindulva, ha mínuszokban gyakorlunk Európában, akkor még jobban meg kell spékelni csavarásokkal a gyakorlásunkat, ahhoz, hogy lőre tudjunk hajolni, nyújtózni.

Az álló előre hajlások jönnek. Széken állva előre nyújtózás, hajlás, a lábujjak a levegőben, a talpak elülső része nincs a szék ülőkéjén. A rémület kezdetét veszi és kihívásban sincs hiány ám. Ha a földön gyakorolsz, akkor tudsz a nagy lábujjakkal, lábujj csontokkal gyökerezni, stabilizálni.

Így viszont nincs gyökér és olyan érzés, mintha fejre esnék, ha igazítom az ülőcsontot a sarok fölé, akkor garantáltan tutira fejre is fogok esni, ha a biztonság kedvéért pedig hátra viszem a súlyt, akkor a lábujjak gyökerezése hiányában egész biztos, hogy ülőcsontokkal a földre huppanok le és annak is lenne egy hangja .Gyertek ki a pózból, mondja Abhyjata látva az arcunkon a sok félelmet :). Mesélni kezd mosolyogva, az emlékei felszínre törnek: Guruji úgy tanította őt, addig vezényelte az instrukciókkal, amíg le nem zuhant a székről. Addig rettegett tőle, mi van hátra esik, vagy milyen ha előre és összetöri a fejét??…..majd az esésben megtapasztalta, ha le is esik, semmi baja nem lesz.

Majd amikor fölállt, Guruji nevetett és azt mondta: így győzted le a félelmeid egy kis darabkáját 🙂

Ott volt az a fajta kérdés is, hogy mit gondolok én, ha leesel, igaz ???A megfelelési kényszer, hogy mit mond a tanárom, ha nem tudom jól csinálni, fejenállásban is sokszor nem az eséstől félünk, hanem attól, hogy mit vált ki a környezetünkből, mit szólnak, ha nem vagyok elég jó?

Felejtsd el a jól csinálást, csináld azért, hogy a félelmeidet és korlátaidat el tudd engedni, le tudd győzni.                   Ne mások miatt tegyél bármit, hanem kizárólag magad miatt.

A korlátok, amiket magad építesz és a félelmek is, akadályok a jógában. Csillogó szemekkel hallgatjuk emlékeit és közben Geeta veszi át a szerepet. Álló előre hajlások a talajon. Mondja a pózok nevét, instruál, majd leállítja az egészet és felteszi a kérdést ???? Ti nők vagytok, vagy nem ??

Női órán vesztek részt, vagy nem ???

Az intenzív előre hajlásoknál, ha nő vagy NE ZÁRD ÖSSZE A LÁBAKAT. Ha zárt lábakkal gyakorolsz intenzíven és érzékeny az alsó háti szakaszod, ha rövidek a combhajlítók, akkor az eredmény egy műtét lesz. Figyelj oda magadra, úgy gyakorolj, hogy ne árts magadnak.

Nyisd ki akár matrac szélesen a lábakat. gyakorold szélesen ne szűken. 2 kínai hölgyemény oly mértékű igazításokat kapnak Abhíjatától, hogy még nézni is félelmetes. A hasi területet igazítja, olyan pozícióba helyezi, hogy el tudjon puhulni az egész hasi rész.

Ahogy szélesen kezdik gyakorolni a pózokat, szélesedik a keresztcsont, tehermentesül és has el tud lazulni teljesen. Mivel a has az érzelem testünk, éppen eleget feszegetjük alapból, legalább a jóga gyakorlással tanuljátok meg ellazítani.

Az igazításokkal pedig nem a két alsó csakrát helyezzük megfelelő irányba?? kérdezi Geeta 🙂

Majd átadja a mikrofont a 2 hölgynek, akiket igazítottak, ők pedig kiemelik, mikor mit éreztek és mennyivel jobb lett és könnyedséget adott a terpeszben helyezett lábtartás, a zárthoz képest. Ezért fontos a MENTORSHIP PROGRAM hangsúlyozza Geeta, hogy a tanáraitok jobban figyeljenek rátok.

Kínában több száz ember gyakorol egyszerre egy tanárral, a tanári képzéseken is tömeg van, ezt nem lehet így tovább folytatni, ez így nem JÓGA, nincs megértés.

Maximálisan igaza van , megegyezik az én filozófiámmal is az egyéni bánásmód, egyéni jóga órák hatékonysága jóval magasan meghaladja a csoportos gyakorlást.

Ha egy emberre figyel a tanár, egész más energia és bánásmód, mint amikor 20 fele szakad a figyelme.

Persze a csoportos óráknak is megvan a hangulata és közösség építő csoport ereje.

Egyénileg, csoportban, vagy otthon egyedül: Iyengar jógára fel és Áldott Ünnepeket. A mai óra sorozatot a holnapi bejegyzésben teszem közzé, így érdemes vissza térni, ha jógás vagy és szeretnéd akár holnap otthon végig gyakorolni 🙂