Egyiptom

Izgalmas, mókás jelenetek az élet nagy színpadán 2012.09.05.

2012. 09. 05.

Életem talán legizgalmasabb, és legeseménydúsabb 48 óráját szeretném megosztani.

Műsor a javából, gyors váltásban követik egymást a drámai és komikus események, a lényeg, hogy vedd könnyedén, tanulj meg gyorsan váltani egyik szerepből a másikba, ne ragadj bele egyik szereplő személyiségébe sem, figyeld kívülről és nem merülj el benne, ne menj bele érzelmileg, mert ha elmerülsz, akkor véged van. -Csak akkor lehetsz a csapat tagja, ha jól tudsz játszani, és alkalmazkodni, egyébként kívül maradsz, és nem engednek be.

Őszintén nem volt kedvem a harmadik pasis buliba csatlakozni.
Ha a lányok összejönnek, és órákon át pletykálnak, nagyon jó buli, amikor pasik teszik ugyanezt, kibeszélik a nő ügyeiket, autókról, telefonokról zajlik az eszmecsere, nő létemre uncsivá válik egy idő után.
Ezért szépen kérem a férjemet, hogy most inkább nélkülem menjen, eljógázgatok én itthon, hiányzik már az egyedüllét, őt meg várják a barátok és nagyon-nagyon jó estéjük lesz elnézve az elmúlt két alkalommal, egész éjjel szakadtunk a röhögéstől, üvöltött a zene, az egésznek varázsaltos hangulata van.
Picikét borult csak föl a bioritmusom, csak győzzem majd otthon helyre állítani, mert ugyebár az éjszakai élet szokatlan számomra.

Véget ér a buli, férjecske haza érkezik hajnal 4 kor, én már persze alszom, és kelek is 7 kor.
Nem akarom zavarni, hagyom aludni, hiszen most feküdt le, lemegyek reggelizni, utána pedig heverek egy napozó ágyon, hogy megfürödhessek a reggeli nap sugaraiban.
Alig telik el egy óra, és rohannak a recepcióról, hogy azonnal menjek föl szobába, mert gáz van. Gááááz? Ugyan mi lenne, alszik az én kedvesem.
Na, mindegy, fölmegyek és teljes kétségbeesés, hogy hol voltam, vagyok, és miért nem szóltam, hogy megyek bárhova is, rá hoztam a frászt, ne tegyek ilyet többet.
Komolyan, én csak azt szerettem volna, ha alszik, és nem zavarom. Nem fogom felrázni álmából csak azért, mert lemegyek reggelizni.
Megígérem, hogy rendben bejelentés nélkül nem hagyom el a terepet, nem adok okot aggodalomra.

Készülünk meglátogatni a szülőket, úgy 260 km-re Kairótól. Egy picike kis településen élnek, ahol nagyon vallásos és szerény körülmények között teljesen zárt közösségben tengetik napjaikat a helyiek.
Nagyon izgul, válogatja a ruháimat, már a 10ik rendet próbálom föl, és egyik sem jó, mert vagy a kezem látszik ki belőle, vagy nem elég hosszú, a cipőmből meg a lábujjam, a lényeg hogy semmi nem jó.
Bármit próbálok is, mindennel baja van, és nagyon feszült ettől a találkozástól.
Nekem meg nincs kedvem menni, maradnék vele kettesben, pihennék, beszélgetnék… –besokallok, és kirohanok, mondván, időt kérek, mert most egyedül kell lennem pár percig.

Kimegyek a szállodából (indulás előtt persze kendő fejre, napszemüveg, mert csak így biztonságos az utcán tartózkodni), és elindulok. Ezerrel tűz a nap, a melegtől a forgalom zajától és a teljesen más világtól pillanatok alatt módosult tudat állapotba kerülök, és csak megyek, megyek, porzik a homok a lábam alatt, teljesen a jelenben időzök, időérzékem megszűnik és vannak pillanatok, amikor azt érzem, hogy nemcsak más világban, hanem más életben vagyok most.

Visszafordulok, sétálok visszafele elmerengve, és egyenesen nekem rohan 3 rendőr, mondják, hogy itt most leállni, és adják a telefont a kezembe.
Jajjjjj a férjem, Atyaúristen hol vagy, eltüntél, már a rendőrség is keres……… Mi van???
Egyszerűen, szimplán csak egy sétára volt szükségem, igaz 3 órásra sikeredett, de nem tűntem el.
Leteszi a telefont és én várok a rendőrökkel, amíg megérkezik, rohan kétségbeesve és elmondja, hogy amit most tettem, az egy óriási nagy hiba, soha többé meg ne próbáljam, mert akár elrabolhattak volna, vagy netán megerőszakolnak, ki tudja….. –nélküle, egyedül, nincs utcán mászkálás.
Én meg bólogatok, hogy okés, bocsi én tényleg nem akartam, hogy szívrohamot kapjon miattam, és egy ártatlan sétából nem gondoltam, hogy ekkora probléma keletkezik.
Nagyon, nagyon örül, hogy megvagyok és nem esett bajom, én meg próbálom megérteni az ő nézőpontját… 🙂

És most már akkor nyomás, indulás! Rohanunk a vonat állomásra, hogy az 1 órás vonatot elérjük.
Meglepően gyönyörű az épület, és el is érjük a vonatot, csak éppen jegyünk nem volt, hely meg egy szál se.
Így maradt a vonat éttermének a konyháján egy kis sámli, ahova leültetnek.
Sehol egy nő az egész vonaton, engem meg elkönyvelnek egy idegen űrből idetévedt lénynek.
Jön a jegyellenőr, aki egyben olyan rendőr és biztonsági őr is és elkéri az útlevelem, házassági anyakönyvi kivonat, anélkül sehova nem lehet elindulni.
Majd egy kis idő múlva visszajön és int, hogy menjünk, mert egy ülő helyet sikerült találnia nekem, persze úgy hogy valakit fölállított a helyéről, így egy óriási, és kényelmes székben üldögélhetek a maradék egy óra hosszára.
Megérkezünk a célállomásra (Benisuef) és innen még autóval legalább 1 óra az út, és amit látok az utcán, azt nem is akarom elhinni.
India ehhez képest egy tiszta és szellős hely.

Tömeg, kosz, káosz, ugyanakkor mosolyog a jó nép, a szokásos habibi zene, fő a szerelem, itt semmi más nem számít.
Megérkezünk a családhoz, összefut a falu apraja nagyja és úgy bámulnak, hogy épp mondtam a férjemnek, hogy max egy órát bírok ki, aztán mindenki szépen menjen haza fele.
Örömmel fogadnak és hát még életükbe fehér bőrű, kék szemű embert nem láttak, így igazi kuriózum számba megyek, akár egy turisztikai látványosság.
A nők a hajamat birizgálják, nézegetik a szememet és szép vagy mondogatják egészen elcsodálkozva.
Hát a pasik meg… ajajjjjj, azért értek én ennyit arabul….. A szöveg a következő a férjemhez: Áááááá, nem mondod komolyan, hogy ez a feleséged és vele együtt aludhatsz! -és természetesen nem az alvásra gondoltak, kacsintanak neki és finoman jelzik, ha öcsém, a helyedben lehetnék most, döngetném a csajt én is, méghozzá nagyon.
Én meg kuncogok magamban, higgyétek csak azt, hogy nem értek semmit a nyelveteken… 🙂

Egy kis kitérőt teszek, mert a kapcsolatunk legnagyobb ellensége az első pillanattól kezdve a férjem bátyja volt, aki már a második találkozásnál a tudomásomra hozta, hogy tulajdonképpen jobb lenne, ha eltűnnék egy életre. Az ő testvérét ugyanis nagyon vallásos, zárt közösségben nevelték, és természetesen nem egy keresztény európai nőt szántak neki. Amúgy meg minden nyugati nő kurva, aki szexelni érkezett Egyiptomba, és ha kalandot keresek, kopogtassak máshol.
Ő volt az, aki minden egyes találkozást megpróbált akadályozni, több kevesebb sikerrel, és mindig volt egy két jó mondata felénk, hogy nehogy véletlenül felhőtlen legyen a közösen töltött időszak.

Vissza kanyarodva az eseményekhez, megérkezünk, és ő az, aki csak nekem vega kajákat főz, süt, ajándékokkal halmoz el, és percenként bocsánatot kér, amiért olyan volt velem, és ahogy viselkedett.
Átvált a műsor a drámából a vidámabb verzióba, és mivel nagyon érdeklődnek a jóga iránt, a férjem 2 húgát és a bátyust is megjógáztatom, sőt fejre áll az egész família.
Ezt követően pedig táncolunk az üvöltő habib elbi zenére, és olyan a hangulat, mintha már 100 ezer éve ismernénk egymást.
Rövid tánc után áramszünet, olyan India feeling, ott is majdnem minden nap kaptunk egy kis áramszünetet.
Az egész csapat kiülünk a lépcsőre és a csillagokat bámuljuk.
Csend van, itt ülök egy vadidegen településen egy teljesen más, különböző vallású és kultúrájú emberek között és mégis jól érzem magam, nincs bennem félelem, úgy érzem megtaláltam a kulcsot, amivel ők is nyitottabbá váltak és valahogy a megbocsájtás hídján át a legnagyobb ellenségem szeretettel fordul felém.
Vagy a színház része lehet e viselkedés is, amit most tapasztalok??

Akárhogy is van, pillanatnyilag elfogadom a közeledésüket, és a saját félelmeimet nem vetítem ki rájuk.
Tökéletes védelmi rendszert építek ki, így ezen keresztül nem tud bántani, közelembe férkőzni semmilyen negatív energia.
Olyannyira megkedvel a bátyus, hogy javasolja a férjemnek, nekem meg mondja, hogy cseréljünk, azaz én legyek vele, a párom meg az ő feleségével, és mivel mókázás van azt válaszolom, hogy persze, nem probléma.
Mélyen belül pedig nagyon remélem, hogy valóban csak viccelődünk, és nem ő fog megjelenni a férjem helyett a hálószobában, mondván családban marad… 🙂
Tart még az áramszünet. így még romantikusabb gyertyafényes esténk van a párommal, alvás nélkül.
Másnap reggel közös reggeli földön ülve, együtt reggelizik az egész család, és csak ámulnak, hogy hogy tudok így, hús nélkül élni, és azért próbálkoznak erőteljesen, hogy csak egy falatot, csak egy szelet húst egyek.

Reggeli után pedig a nagynénit látogatjuk meg, aki szintén nagyon kedves.
Ahogy megérkezünk, berángat a saját szobájába, ahol óriási fésülködő szépítkező tükör van, igazítsd meg a sminked -mondja, parfümöt ad, és hoz nekem egy hosszú ujjú fölsőt.
Elmagyarázza, hogy jól áll a kendő a fejemen, de valójában az iszlám szerint az alkarom és a csuklóm sem lehet kint, ezért föl is veszem az ujjas fölsőt.
Nem ellenkezem, mert érzem az egész lakás és a család energiájában az Isten iránti odaadás és tisztelet, szeretet energiáját.
Megjárták már mindannyian Mekkát, zarándokoltak, és hetente 2 napot böjtölnek.
És itt újra terülj-terülj asztalkám, ismét enni kell, még a reggelit sem hevertem ki, és újra kaja van…:) Phuhhhh…
Illetlenség vissza utasítani, így csipegetek egy keveset, majd komoly beszélgetésbe fogunk vallásról, Istenről, az életről, filozófiáról, nagyokat nevetünk és a nagynéninek a szívébe is gyorsan belopom magam.
Az unokatesók pedig (srácok 23-27 év között), hát látom én, hogy miről társalognak a férjemmel.
A szokásos duma jajj apukám, hogy neked mekkora mákod van, Atyaég, milyen kék a szeme, és mennyire gyönyörű, hát ezt hogyan szerezhetted, mi a trükk?? Mit csinálsz ennyire jól?
Szóval egyazon időben dupla műsor folyik ugyebár, miről is beszélgetnek a pasik, és mi a nők témája??
Hát nem vicces?

Észre sem vesszük, hogy elrepült 3 óra, és lassan indulni kell, mert legalább 3-4 óra az út Kairóba -ezúttal mikrobusszal, egy légtérben a helyiekkel.
Az ellenőrzés haza felé sem marad el, leállít a rendőr és útlevél, házassági anyakönyvi kivonat.
A szerelmes zene süketítően pörög én meg egy ilyen 48 órás műsor után elpilledek és már csak a nagyváros zajára ébredek, amikor visszaértünk a Piramisok közelébe. 🙂

4.9 250