Inspiráció, motiváció, mesterek, tanárok 2015.01.28.

2015. 01. 28.

Már nagyon sok bejegyzésben olvashattatok az indiai jóga mesterünkről, Gurujiról BKS IYENGAR-ról.
Hála, hogy sikerült 3 teljes hónapot a Ramamani Iyengar Yoga Institute-ban töltenem, és Guruji közelében gyakorolnom.

Akkor még nem gondoltam, hogy az utolsó alkalmakat lehetek a közelében, mert sajnos 2014 augusztus 20-án haza repült a lelke, szíve tanítványai szívében örökre ott dobog.

Számomra ő volt a sejtekig hatoló inspiráció, csak a puszta jelen léte által, most érzem, hogy az eltávozása után is most még jobban motivál és gyakorlásra, tanításra int.

Az európai országok Iyengar jóga tanári képzéseit többek között a németországi Rita Keller tanárunkra bízta a mi Gurujink. Járja a világot, vezeti és ellenőrzi a képzéseket, vizsgáztat. Olyan igazi Pegazus módjára, úton van állandóan. Viszi a szeretet üzenetét. A szív hangja által szólal meg.
Ritával 2006-ban találkoztam először, amikor hivatalosan is sok év várakozás és előkészítés után végre neki vágtunk az első Iyengar Jóga tanári képzésen tanulni a csoporttársaimmal.
Számomra példakép, nő, igazi nő, tele van szeretettel, elfogadással, empátiával, segít és támogat.
Éppen ezért bár a képzésnek vége lett 2009-ben, azóta is rendszeresen járok ki Kölnbe, illetve Bad-Neuenahr-ba képzésekre.

2015 január 23-án, ismét útra keltem, mert utazni is jó, jógát tanulni, és gyakorolni meg felemelő.
Kiszakadni a mindennapi monoton életből, más emberekkel lenni, más országban, más mentalitású és nemzetiségű barátokat szerezni, igazán kikapcsol és feltölt energiával.
Mindig újult erővel térek haza és nagyobb lelkesedéssel tudok tanítani, dolgozni, ugyanakkor gyakorolni, nap, mint nap.

2014 decemberben Rita Keller, mesterünk lánya, Geeta Iyengar workshopjára utazott, és gyakorolt Indiában, elsajátította az ott elhangzott instrukciókat és természetesen ezen a hét végén átadta nekünk, amiért hálásak és boldogok vagyunk.

Összesen 20 résztvevő volt, lengyelek, németek, litvánok, én meg képviseltem a magyarokat.
A jóga stúdió egy történelmi fürdő és gyógyközpont szálloda épületében található
Tágas, világos, nagyon jól felszerelt, precízen és praktikusan kialakított, bőven van mit tanulnunk a németektől építkezés és belső építészet szempontjából is.
A földszinten egy ájurvéda központ is van, ahol a Rita vezetésével dolgoznak a terapeuták és gyógyítják a betegeket.

A 2 napos tanfolyam témája vegyes volt. Álló pózok picit másképp, mint eddig. Vasárnap délelőtt pranayama volt (légzőgyakorlatok). Óriási élmény az energia akadálymentes áramlása az egész testben, a melegség, az összekapcsolódottság, az egy vagyok mindennel érzése.
Délutánra maradtak az ülő csavaró pózok extra haladó szinten. Nagyon nehéznek és fárasztónak éreztem, nyilván a saját határaimon belül igyekeztem precízen és pontosan kivitelezni ezeket a számomra teljesen új pózokat, van még bőven mit fejlődni. Nem adom fel. 🙂

Nagyon gyorsan elszaladt a kikapcsolódás ideje, most már újra itthon és veletek. 🙂
Ritának megjelent egy könyve tavaly, néhány fotót a könyvből csatolok.

4.9 250