Incredible India 2011.05.31.

2011. 05. 31.

Először egy picit az utazásról:

Otthonról a megfelelő időben indulok, hogy kijussak a reptérre.
Minden simán megy, Turkish Airlines-sal utazunk Isztambulig.
Átszállás Isztambulban, és irány Mumbai (Bombay).
Becsekkolunk (még Budapest), szokásomtól eltérően, most sikerült megoldanom, hogy csak 20 kg legyen a bőröndömben. Hurrá! 🙂

Már a repülőn ülök, imádok utazni, jó érzés repülni. Elrugaszkodni a talajtól, és szállni, szállni, a magasban, lépkedni a felhők tetején. Aztán föntről figyelni a felhőket. – Szeretnék kiszállni, és ugrálni egy felhőn, olyan pihe puha látvány. Jó lenne gurigázni rajta, mint egy torna szivacson. Gondolatban megteszem, és a létezés öröme magával ragad.
Alig ért véget e belső élményem, és már megkezdjük a landolást Isztambul fölött. A látvány elragadó, és máris nem a repülőn vagyok – egy csónakban ringatózom a hullámzó tengeren… Muszáj visszajönni, leszállt a gép.

Isztambul: érzelemdús, török hastánc zene, isteni finom diós baklava, emberek tömege (már kevés fehér bőrű arc van, ezért néha úgy néznek ránk, mintha ufót látnának).
Irány a transzfer, átszállás, becsekkolás újra, és ismét a repülőn ülök.
Most még egyedül, és bízom benne, hogy nem ül mellém senki, jó lenne aludni.
Nem sokáig tart ez az egyedül állapot, megérkezik, és helyet foglal az útitársam.
Kellemesen elbeszélgettünk kultúrákról, vallásokról, emberi életekről, a világ nagy dolgairól. Nem vettem észre, hogy elszaladt 7 óra, és lassan landol a gép Mumbai (Bombay) fölött.
Hiszek benne, hogy minden találkozás egy maradandó élmény és ajándék. Mindegy, hogy milyen nemzetiségű, vallású, gondolkodású ember, valamit átadunk egymásnak, valamire emlékeztetjük egymást, segítünk egymáson.

Éppen jókor jött a segítség taxit rendelni, útba igazítani, fontos infókat átadni.
Amint a taxi szóhoz érkeztünk, itt már kezdett viccessé válni a hangulat:
4-en szeretnénk eljutni Pune városába, 3 óriási bőrönd, 3 hátizsák, még 2 kis bőrönd.
Tényleg komolyan gondolták, hogy egy 5 személyes autóba ennyi csomaggal kényelmesen utazunk 180 km-t?
2 bőrönd befér a csomagtartóba, és… hogyan tovább??? Hát úgy, hogy az első ülésen ülő srác egy óriás bőrönd mögött ül magzat pózban (laza 3 órát, de jógásoknak ez nem probléma), nekünk pedig hátul maradt az óriás hátizsák, kis bőrönd, kis táska, stb.
Nem számít, mennyi csomag van rajtunk, mellettünk, a melegtől és a fáradtságtól beájulunk egy pár órára. – No, meg attól a közlekedési káosztól és sokktól, amit látunk:
Indiában a piros lámpa azt jelenti, hogy néha lassíts, ha gáz van. A sávok azért vannak az úttestre festve, hogy kövesd, mint középvonalat, a kerekek között. 🙂 Kicsit más világ, közlekedési szabályok meg nincsenek.

Lassan fölébredünk, szólunk a sofőrnek, hogy nekünk most már nagyon jól jönne egy pihenőhely (mosdó). Félkómásan kitámolygok az autóból, azonnal fölébredek, ahogy a mosdóhoz érkezem…
Most vulgáris leszek nagyon: retkes, koszos, mocskos, büdös, hányinger keltő, … nem sorolom. Azon gondolkodtam, inkább talán még ki kellene bírni pár órát, de aztán mégiscsak beadtam a derekam.
Közben a sofőrünk elment bulizni, haverokkal ebédelni, nem igazán zavartatta magát, hogy ott várjuk a hőségben. Amikor visszajött, jött vele 2 másik srác, akiknek megmutatta, hogy minket szállít, és hogyan vagyunk erre a pici helyre bepasszírozva. Nagyon kedves emberek egyébként, mosolyognak, segítőkész mindenki.

Lassan megérkezünk Pune városába, rohanunk, mert be kell jelentkezni az intézetbe, hogy holnaptól részt tudjunk venni a jóga foglalkozásokon, és kikérjük az órarendünket.
Iszonyú hőség van, fullasztó a páratartalom, de a lehetőségekhez képest egész jól bírom.
Kicuccolunk a sok csomaggal, elindulunk az intézet irodája felé.
Rohan utánunk a rendőr, hogy vissza – csomagokat lepakolni, táskákat kinyitni, csomaggal nem lehet bemenni.
Kénytelen vagyok a csomagmegőrző szerepét vállalni a hőségben, amíg a csoporttársaim beiratkoznak, majd amikor ők végeznek, én vagyok a soron.
És lőn, papírok kitöltve, órarend a kezemben, indulás a szállás felé gyalog az úton – ami valójában néha elfogy, és egy árok vezet át a túloldalra.
Remélem, el tudjátok képzelni, ahogy bőrönddel árokba bemegy, túloldalon kijön, miközben az emberek éppen az árok partján vizelnek…

De ezt is túléltem, megérkeztünk a szállásra, itteni viszonylatban szuper jónak számít. – Így igaz, hiszen van wifi a szobában. 🙂
A háziak nagyon kedvesek, őszintén örülnek nekünk, nagy szeretettel fogadnak.
Végre leülhetek egy tágas helyen. Lég kondi nincs, meleg meg annál inkább.
Kérdezem kedvesen a házinénit, meg tudja-e mutatni, hol tudunk mosni, teregetni???
Fürdőszoba vödörben lehet mosni (csak hideg víz van), a víz nyomása konvergál a nullával.
Végre le tudok zuhanyozni (igaz fél órába telik, mert nincs nyomása a víznek, a bojler kb. 2 literes).
Az élet apró örömei: csodálatos dolog zuhanyozni, vödörben hideg vízzel ruhát mosni.

Nem először találkoztam ilyen körülményekkel, nem szakadt le a karikagyűrű az ujjamról, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy európai ember számára természetes és alap a higiénia, mosógép… itt meg vidáman, boldogan élnek nélküle.
Elégedettek és mosolyognak, van mit tanulni tőlük.

4.9 250