JÓGA ÉS ÉLMÉNY NYARALÁSOK VILÁGSZERTE! Ázsiában, Amerikában, Görögországban, Olaszországban, Erdélyben, Részletek >

Hogyan is zajlik a hónap utolsó hete az Iyengar intézetben? 2012.07.30.

Az utolsó hét, azaz szerdán lesz vége, és szerdán kezdődött, a regeneráló gyakorlatok, a pihenő pózok és légzőgyakorlatok hete.

Nekem olyannak tűnik, mintha az Iyengar család visszavonulót tartana ezen a héten.
Guruji nem tanít, és a gyakorlását gondolom, a saját szobájában végzi. A héten Geeta sem volt, Raya, Abhiyata az unoka sem látható. Néhány, minden nap látott senior tanár is eltűnt valahogy a felszínről, a gyakorlók is jóval kevesebben vannak.
Van, aki már haza utazott, a többiek pedig azért már fáradnak rendesen velem együtt, bírjuk még, bírjuk még, sőt élvezetes a kisebb erőbedobást igénylő pihentető pózok hete (imádom).
A terápiás órákon is alig van tanár, így a héten bőven elkel a segítségem, jóval többet tudok tanulni, mint az elmúlt hetekben.

Közben lassan érkeznek az új emberkék is, búcsút veszek az orosz, finn, francia, amerikai barátoktól, névjegy csere, és a viszontlátás reményében átöleljük egymást. -Jó volt együtt, jól éreztük magunkat nagyon. 🙂
Őket elengedve nagy örömömre szolgál, hogy megérkeztek a magyarok is. 🙂 Augusztustól már 3-an képviseljük Magyarországot, legalábbis a nagy Magyarországot. Milyen érdekes:Réka és jó magam Erdély, Ágink pedig Szlovákiát képviselve, így együtt hármasban fogjuk tengetni az indiai napokat. 🙂

Az eső is nagyon eleredt ma, így 23 fok és 80% nedvesség, páratartalom -még mindig imádom ezt az időjárást.

Ma délután ballagok a terápiás órára, ahogy bejutok az épületbe, látom, hogy valami izgalmas dolog vette kezdetét: Egy japán jóga mester tanítványaival érkezett, hogy meglátogassa a mi drága mesterünket. Korban hasonló, szintén talpig fehérben, sugárzó tekintettel össze találkozik a két mester… 🙂
Mi meg sarokülésben a földön követjük az eseményeket.
Egy tolmács fordít, és csak úgy röppennek a kérdések Guruji felé.
Ő pedig némi humorral fűszerezve válaszolgat a lelkes japán érdeklődőknek.

Guruji szerint annyira csapongó az elménk, hogy nem vagyunk képesek meditálni, ha leülünk és várjuk a sült galambot.
Ha koncentrálunk, és a tudatosságunkat kiterjesztjük az egész testünkre, maximális figyelemmel benne vagyunk minden sejtünkben, akkor az elme csendes lesz, és egy csendes elme képes a meditációra.
Ha leülsz mantrázni, és a mantra át tudja járni a sejtjeidet, el tud jutni a nagy lábujjadba is teljes, tökéletes tudatossággal, akkor mantrázol.
Fél figyelemmel csak mechanikusan végzel valamit, esetleg rutinszerűen.

A jóga ott kezdődik, amikor a figyelem, a fókusz tökéletes, és a tudatosság, az intelligencia kiterjed az egész testre, lélekre. -Így tudunk a saját mikro kozmoszunkkal összekapcsolódni, majd a kis mikro kozmosz ki tud terjedni a makro kozmosz felé és eggyé, olvadni vele.
Teljesség, egység -ez a jóga.
Sorolhatnám még órákig, hogy miket mondott, minden egyes szava, úgy éreztem, a sejtjeimig hatol, és dolgozni kezd. Bejut a véráramba, és máris érzékelhető az egység.
Hiszen, ha valaki ilyen magas szinten és egységélményben van, a puszta jelenlétével is át tudja adni a körülötte lévőknek eme állapotot.

Szóval az inspirációs készletem ma is 100%-ra töltődött és Guruji jelenlétében éreztem a csendességet, a jóga lényegét, amit könyvekből kiolvasva nehezen lehet megtapasztalni. 🙂

Namaste.