Az utolsó 24 óra együtt 2012.05.26.

Utolsó napunk Dahabban, erre ma reggel ébredtünk rá. Te jóságos ég, elszaladt a 3 hét, és az utolsó 24 együtt töltött óránk következik, utána haza utazom, ő is haza, pár nap múlva meg a munkahelyére, és én dettó.

Nem is ébredtem ma föl hajnalban, hasunkra sütött a nap -amióta itt vagyok, nem is aludtam még ilyen sokáig. Valószínű most erre volt szüksége a szervezetemnek.
És most, hogy már összehangolódott a bioritmusunk is, éjszaka aludt már a férjem is, elkezdődött az össze csiszolódás, és máris az elválás és külön élés következik…

Reggeli után séta a parton, majd irány a szállásra becsomagolni. Kissé kétségbeesett és szomorkás a hangulat, jó volt együtt lenni, csak egymásért lenni, és egymásba merülni. 🙂

A nagy betűs élet meg nem a nyaralásról szól, a mézes hetek is elmúlnak, helyt kell állni egymás mellett és kitartani akkor is, ha nem minden rózsaszín felhőben úszik körülöttünk.
Kiülünk a teraszra, beszélgetünk, felidézzük az elmúlt hetek történéseit, és jókat nevetünk.
Valóban? Biztos, hogy a feleségem vagy???
Mindkettőnknek annyira hihetetlen, hogy teljesült a nagy álmunk, amire 4 évet vártunk.
Ha feltenné a kérdést valaki, hogy na, milyen érzés??
A válaszom, hogy nagyon jó, és olyan megnyugtató, szívmelengető érzés.

Fogja a kezem, csókolgatja a kezem, és nagyon szépen kér, bízzak benne, jobban, mint eddig, ígérjem meg, hogy hűséges leszek, nagyon vigyázzak magamra, eddig ő vigyázott rám, sajnos most nem tud még velem lenni, ezért mindig imádkozik értem.
Beszélünk majd minden nap, ahogy eddig is, és számoljuk a napokat a következő találkozásig.
És ha Isten gyermekáldással ajándékoz, akkor annak nagyon-nagyon örül, ha nem, akkor úgy is jó, hiszen meg van írva, ha nem most azonnal, akkor majd később.
Két fiút szeretne, még hozzá pontosan körül írja, hogy kék szemű, szőke hajú, és fehér bőrű -ezért is évek óta minden nap imádkozik… 🙂
Nem akarok illúzió romboló lenni, hogy valószínűleg ha kék is lesz a szeme, a bőre és haja színe majd az édesapjáéhoz lesz hasonló, bár ki tudja.
Jajjjj, csak lány ne legyen, mondja -mert akkor Kairóba kellene költöznünk, azt a nyugati erkölcstelen életet és viselkedést nem láthatná, nem nőhetne föl egy bűnös világban… 🙂
Én meg hallgatom és mosolygok, lehet, hogy bűnös világban élünk, de mennyire jó is az… 🙂 bűnbe esni, meg pláne, megszegni a szabályokat… 🙂

Indulásra készen állunk, megérkezik a taxi, és kivisz a busz pályaudvarra. Indulás Dhabból Sharm el Sheik-be, ahol még egy találkozó vár ránk a barátaival. Hosszú ideje nem láttam őket, még a legelső találkozásunk szemtanúi voltak, ujjonganak, és nagyon őszintén örülnek nekünk.
Végig nézik a fotókat, örömükben a levegőbe dobálnak minket… -furcsa, mintha 100 éve ismerném már őket is, pedig ez a második találkozó.
Kérnek szépen, hogy nagyon-nagyon vigyázzak a férjemre, mert egy nagyon jó szívű ember, rendes srác. Becsüld meg -hangzik el többször ismételve.

Ismét elszaladt az idő, Sharm el Sheik Kairó járat indul 23:30-kor.
Most nem alszunk, nem beszélünk, egyszerűen csendben nézünk egymás szemébe, és szavak nélkül mondjuk el azt, amit szavakban kifejezni nem lehet -kevés hozzá a szó, a beszéd, mert annál magasztosabb, és kifejezhetetlen, amit érzünk.
Örülünk egymásnak, szorítjuk egymás kezét, így alig vettük észre, hogy máris megérkeztünk Kairóba és már fölkelt a nap is.

Az ellenőrzések már nem voltak annyira feltünőek, mint oda utazáskor, bele lehet jönni az itteni életbe is, gyorsan megszokja az ember a más világot, ha van benne alázat és elfogadás, és felfogja, hogy nem mindig minden úgy zajlik, ahogy azt elképzeljük.
Némi elengedés gyakorlása sem árt persze… 🙂

Beülünk egy kávézóba, megreggelizünk, teázgatunk, néha sírógörcs fojtogat -legszívesebben hangosan zokognék, folynak a könnyeim, ő letörli.

Indulás a reptérre, itt is van még pár óra, még egy picit tudunk beszélgetni, kiszámoljuk, hogy hányat kell aludni a következő találkozásunkig. 🙂 Kb 40 nap, nem is olyan hosszú, gyorsan el fog menni -nyugtatgatjuk egymást… 🙂

Aztán, amikor a búcsúra kerül a sor, háááááát nem folytjuk el, sírunk mindketten. Igen, tudjuk, hogy nem szabad a nyilvánosság előtt és nem illik, de cseppet sem érdekel, sírunk és zokogunk, nem akarjuk elengedni egymás kezét, annyira jó volt minden nap együtt ébredni, és egymás karjaiban elaludni -neeeeeeeeee.
Az elválás szinte belemar a lelkünkbe, kezemet a szívére helyezi, majd az ő keze az én szívemhez ér.
Vidd magaddal a szívemet, és így akkor mindig együtt vagyunk, nem vagyunk egyedül soha. 🙂
Lassan elbúcsúznak a kezeink, a szívünket összefűzve egymásnak adtuk át, így vele utazom haza, ő meg velem. 🙂