Az elengedésről – indiai szokásokról 2011.06.16.

2011. 06. 16.

Már megszoktam, hogy itt Indiában minden az elengedésről szól számomra. Hogy a gyakorlásnál hiába pakolok magamnak eszközöket, azonnal eltűnik egy pillanat alatt, a minden mindenkié elv lapján működik minden.
Mégis picit nehezemre esett felfogni, hogy a kedvenc esőkabátom (amit pár éve Franciaországból rendeltem, hatalmas bringás, poncsó szerű, nagyon jó minőségű darab) is be lett dobva a közösbe, illetve aki éri, viszi, és használja.
2 hét alatt mindig ott tároltam, eddig nem vitték el, de gondolom most jött el az ideje, hogy búcsút mondjak neki, bízva abban, hogy jó kezekbe került és vigyáznak majd rá, gondját viselik.

Esőkabátot kell venni, elindulunk Mónival, újra esik az eső.
Végre sikerül találni, persze egy közel sem olyan jó minőségű, de vidámabb darabot, az árból is engedtek. Ki akarom fizetni, de nem akarja elfogadni a pénzt, nem értem… Próbálom megérteni, mit magyaráz és mutogat olyan szenvedélyesen.
Kicsit későre esett le a tantusz, bal kézből Indiában nem fogadnak el pénzt, ugyanis a bal kézzel mossák a hátsójukat.. – csak jobb kézzel szabad enni, fizetni, bal kézzel pedig csak azt az egy dolgot, amit imént említettem.
Amikor ebédelni megyünk négyen, csak a férfitól veszik föl a rendelést, illetve fizetni is neki lehet. Volt már rá példa, hogy Marcsi nyújtotta a pénzt, és tőle nem vették el. Itt aztán igazán férfinak érezheti magát Lackó. 🙂

A hölgyek Indiában picit máshogy vannak kezelve, mint a nyugati országokban.
Egy példa erre, ha ciklusa van egy nőnek, 5 napig el van különítve egy másik szobába, semmilyen kapcsolat felvétel nincs a családdal, hiszen ő ilyenkor tisztátalan és az Istenekkel sem beszélhet, imádkozhat, ebben a formában a családtagok részére sem szerencsés úgy szertartást és imákat, tisztításokat végezni, ha tisztátalan személlyel kapcsolatba lépnek.
Őszintén szólva, maximálisan el bírnám viselni, ha havonta 5 napig kötelező szabira lennék küldve, mindenkitől elszeparálva, csak a pihenés és tisztulás lenne a feladatom.
De kérdezem én, hogy a mai teljesítmény centrikus, rohanó világban, amikor a nők lassan túlteljesítik a pasikat, ki engedhetné meg magának ezt a luxust, hogy csak saját magára figyeljen, felmentést kapva még a házi munka alól is. De hajrá, kellett nekünk emancipáció, most megkaptuk.
Érdekes megtapasztalni ezt az óriási kontrasztot a két világ között, a nyugati rohanó, robotszerű és az itteni nyugis, emberközpontú, szeretetteljes világ között.

Visszatérve az első mondatokhoz, esőkabát kifizetve, és indulunk picit körülnézni: gyönyörű ruhák, szárik, kendők, ékszerek. Ilyen szép kézzel készített ruhákat még sehol a világon nem láttam.
Gyönyörű anyagok, amiket a helyszínen a kedves vásárló igényeinek megfelelően elvileg egy óra alatt megvarrnak. Móni választ két szépséges anyagot, gondoltuk, ha egy óra alatt elkészül, akkor ám legyen.
Csak azt nem mondták el, hogy az egy óra milyen időszámítás szerint van, mert egy óra múlva még mindig szaladgáltak, hogy találjanak egy emberkét a varráshoz.

Közben leülünk, teát hoznak, ebédet is kapunk, vízzel kínálnak és beszélgetünk. Olyan náluk vagyunk vendégségben érzésem van. Végülis nem rohanunk sehova, délután van saját gyakorlás, otthon is van jóga szőnyegünk, ezért semmi ok az aggodalomra. Jönnek a helyi vásárlók is, segítséget kérnek a lányok tőlünk, hogy melyik ruhát, melyik anyagot válasszák. Mintha szakértők lennénk, próbáljuk az arcukhoz és stílusukhoz megfelelő színeket ajánlani, ők pedig ránk hallgatva veszik meg a csodásabbnál csodásabb rucikat van, aki otthon varrja magának.

Kíváncsi vagyok, mennyire tudják itt, Pune városában a jóga fogalmát, esetleg ismerik Gurujit??? Legalább 60 embert kérdezek meg, fogalmuk sincs mi a jóga, némelyik mosolyogva énekel, hogy igen ő tudja, a jóga a Hare Krisna Hare Krisna……vidáman énekel. Mondom neki, igen az a bhakti jóga, de mi egy más rendszerben tanulunk. Egy ember volt, aki úgy válaszolt a kérdésemre, hogy igen a jóga az előrehajlást jelent, és egy állásból előrehajlást próbál mutatni, kevés sikerrel, mert a keze a térdéig sem ér le.
Pune hatalmas város (5 000 000 lakos), a reggeli és délutáni órákra sok helyi emberke jár jógázni az intézetbe, de nyilván az egy másik közeg, másik kaszt, egy máshogy gondolkodók csoportjának való.

Ahogy a ruhabolt életébe bekapcsolódunk, olyan gyorsan elrepül az idő, hogy azt vettük észre, már legalább 4 órát töltöttünk velük, nagyon jól érezzük magunkat, megszűnt idő és tér.

Bizonyos vásárlók után tértisztítást végeznek a srácok, ami azt jelenti, hogy citrommal a kezében megy a helységbe, és köröket rajzol a levegőbe. Tisztítod a teret?? -kérdezem. Mosolyog, és igennel válaszol. Beugrik a kép, hogy az utolsó 3 nő, aki most távozott, picit más energiákkal viszonyultak, mint az átlag, gondolom, ezért volt szükség egy kis tértisztításra.
A kis oltár sem hiányozhat egy boltból sem, mint ahogy itt is nagy jelentősége van. Ganésa szobor üldögél az oltáron, élő virág koszorúval a nyakában, füstölő illatokba burkolózva, minden nap fölajánlanak egy kis tálban valami finomságot is az isteneknek. Egy kis gyümölcs, virág, rizs, kókusz, a füstölőkkel pedig folyamatosan elűzik a rossz szellemeket és kellemetlen energiákat.

Szépen lassan, de biztosan, a ruha is elkészül, de jönnek még azért akadályok a vásárlás nehezítéseként. Nem ugyanis működik a bankkártya leolvasó gép.
Átgyalogolunk a piac másik végébe a sráccal, ott tudják levonni az összeget, Móni pedig megkapja a két nőcis csini ruháját, majd újra egy teát kapunk, még mindig nem akarnak elengedni, beszélgessünk-mondják.

Ki gondolta volna, hogy itt, Indiában, egy ruhavásárlás majdnem egy teljes egész napig is el tud tartani. Itt nem is a ruhán van a lényeg, hanem a társasági és a közösségi életen, a beszélgessünk, értsük meg egymást, szeressük egymást érzése a domináns.

Majd lassan elköszönünk, Namaskara tenyerek együtt a mellkas előtt. Jelentése “szívből köszöntelek” – már a köszönésükben is benne van egy teljesen más hangsúly, mintha csak egy helló, vagy szia lenne.
De a mi szépséges magyar nyelvünkben is lehet találni olyan köszönési mondatot, hogy Isten áldjon.
Az én édesapám pedig így szokta köszönteni az embereket, szülőfalumban ma is az Isten áldja meg (Áldjon meg) mondattal üdvözlik egymást.

4.9 250