Autóvásárlás közben szertartás az utcán Indiában 2011.06.07.

2011. 06. 07.

Már napok óta szeretném leírni újabb élményeimet, de olyan sok minden volt, hogy erről teljesen elfeledkeztem.

A közelünkben van egy Toyota bolt, ahol a tehetősebbek megvehetik a legújabb csicsás, luxus, full extrás autójukat. A másik utca sarkán a leprás néni kezei és lábai nyújtanak szörnyű látványt.
Az elején nem értettük, hogy miért van az autón hatalmas virágkoszorú, de ahogy közelebb mentünk, rájöttünk, hogy egy szertartás történik az utcán autó vásárlás alkalmával: A boldog tulajdonos gyönyörű ruhába öltözve, áldozatot ajánl föl az Isteneknek.
Az autóra hatalmas virágkoszorút helyeznek, a szélvédőre egy védelmező Isten szobor kerül, az autó előtt kis oltár van, ahol rizs, fűszerek, füstölő, kókuszdió található. A család nő tagjai vesznek a rizsből és fűszerekből, első adag a kormányra, hogy biztonságosan irányítson, körbejárják mind a négy kereket, fölszentelik az említett hozzá valókkal. Majd jön a kókuszdió, ami a férfiak dolga. Apu kettévágja, a levét pedig az autóra önti.

Nagyon boldogok, hogy mi is részt veszünk az örömünnepükön, kedvesen mosolyognak, és kérdezik, hogy tetszik az autó. Bólogatunk, majd jön a nő, piros és narancs festék, vagy fűszer, nem tudjuk. A homlokunkra rányom az ujjával, hogy mis is piros és narancs pöttyösek legyünk, mint ők.
A tulajdonos átveszi az autó kulcsát, és zárásként édességgel kínálnak mindenkit, természetesen minket is.
Általában olyan “Jé, itt egy ufó!” szemekkel néznek rám az emberek. Mintha azt mondanák, hogy kék szeme van??? Milyen fehér a bőre??? Vajon honnan pottyant közénk??? Rájuk mosolygok, és nagyon édesen visszamosolyognak rám.
Hihetetlen, hogy egy mosoly felold minden különbséget, és a szeretet minden nemzetiségű embert össze tud fűzni.

Ma reggel is korán kelés, 7-től jóga, újra Prasant tanít (Mesterünk fia).
Örömmel tapasztalom, hogy ma már jóval többet értek a tanításából, mint tegnap, és bízom benne, hogy már egyre jobb és jobb lesz.
A második örömforrás: ma nem földön, hanem kötélben van a fejenállás. Nem kell kézen állni, cserébe legalább 10-szer belemegyünk Trikonászanába (háromszög póz), és hosszan kitartjuk, meditálunk a pózban.
Kérd meg a keresztcsontodat, menjen a testedbe. Kérd meg a lapockáidat, mélyen a hátadba legyenek. Kérd meg a tested, legyen benne a pózban. A légzésed legyen a vezetőd, mint amikor autót vezetsz. Nem akarod, hogy rossz utakon vezesd az autódat, nem akarsz elütni kutyákat az úton. Jól vezesd az elméd a légzéseden keresztül.

Mert az elme gondolkodik néha, félelmei vannak. De minden problémára van megoldás, értelmetlen a félelem. Koncentrálj arra, hogy ha valami probléma van, találd meg a legjobb megoldást rá.
Minden családban az anya a katalizátor, ő tartja össze a családot, ő teremt egységet.
Legyél most te, aki összetartja, egységbe hozza ezt a nagy családot, ami nemcsak a tested, hanem az elméd, a csontok, az ízületek, a belső szervek. Teremts egységet!
Megállás nélkül beszél, tartom a trikon ászanát, lélegzek, koncentrálok, elengedek, csendesedek.
Olyan könnyűnek érzem a karjaimat, mint még soha. Repülni szeretnék, úgy érzem, most sikerülne.
Ahogy magasabb leszek a pózban, minden fölfele emelkedik, és egyre jobban könnyűvé válik.
Így már nemcsak fizikailag hajtok végre egy pózt, hanem megtörténik a jóga…
Jelen vagyok a testemben, érzem a vérkeringést, tapasztalom a csontok és az ízületek részvételét, részt vesz a légzésem is benne. Újra hálát érzek, és alázatot a testem, a lelkem, a nagy család iránt, ami bennem van kívül és belül.

Hamar elrepült a 2 óra, 9-től saját gyakorlás 11-ig.
Lónál gyakorlok álló és csavaró álló pózokat. Érzem, hogy a mostani gyakorlás az eddigieknél több minőségileg. Visszaidézem Prasant szavait, és beépítem a gyakorlásomba.
Megérkezett a mi szeretett Mesterünk, Guruji is.
Fejen állásban kezd, nagyon sokáig tartja. Na, majd addig gyakorlom minden nap, hogy ennyire stabilan és meditálva tudjak időzni fejen állásban, mint ő – gondolom magamban.
Tudom, hogy még fényévekre van, de nagyon motivál, inspirál a gyakorlása.

Jól esett a mai gyakorlás, érzem, hogy élet van minden sejtemben. Boldogok a sejtek, a szövetek, az ízületek, az izmok, a csontok. Szabadságot érzek, szárnyalást, szeretném átölelni az egész világot.
Pozitív érzésekkel távozunk az intézetből, utunk először a teázóba vezet. Indiai tradicionális tea, amit errefelé csáj-nak hívnak, és tejjel és gyömbérrel fogyasztanak. Megisszuk a jó meleg teát a fullasztó meleg időben, miközben szakad rólunk a víz. Fényképezzük az indiai csajokat, hálából meghívnak még egy teára, és maguk mellé ültetnek. Nem beszélnek angolul, de mutogatják, hogy nagyon teszik nekik a ruhám és a fülbe valóm. 🙂

Majd ebéd a szokásos helyünkön: Vega Thai a lakoma. Csípős szószok (annyira csíp, hogy sírunk tőle, Móni pedig fogyasztja a papírzsepiket), kenyér, leves (dahl).
Mondtam a csajoknak, hogy bárhol is van az ember, pillanatok alatt kezdi kialakítani a kis biztonságát. Például mindig ugyanoda (legalábbis eddig 2 helyre) járunk vissza ebédelni, a jól bevált, megszokott dolgokhoz ragaszkodunk itt is. Marcsi úgy gondolja, pusztán az élet egyszerűsítése, a praktikusság miatt történik így.
Hazaballagunk, pár óra pihenés, és irány vissza az Intézetbe, mert Prasant újabb tapasztalási lehetőségekkel vár minket.

4.9 250