A tűz, ami éget és éltet 2011.06.22.

2011. 06. 22.

Perzselő lángokban ég a testem. Tűz lettem, láng lettem, lassan hamuvá válhatok. Csendes az elmém, és ég a testem.
Egy hét hátrahajlító gyakorlatok után úgy éreztem, valóban elégek, és a tűz energia, amit ilyenkor termel a testünk, elárasztotta az egész lényem, minden szervem, minden sejtem.

Hozzá kell tennem, picit túllőttünk a célon, mert pontosan tudtuk, hogy Prasant tanít 2 x 2 órát (hátrahajlító pózok végig), 9-12-ig pedig saját gyakorlás.
Saját gyakorlásunk alatt sem kíméltük magunkat, mert akkor még nem is sejtettük, hogy mi vár ránk este…
Bátran, és teljes erőbedobással gyakoroltuk végig a 3 órát.

Kis pihenő után 18 órakor kezdődött újra Prasant órája.
Dvipada viparita dandasana, ustrasana (teve póz), urdhva dhanurasana (híd).
Minden pózt, vagyis ezt a hármat, legalább 30-szor ismételtünk meg.
Teljes koncentráció, továbbá olyan tüzesen és hangosan beszél megállás nélkül, hogy eszembe sem jut kijönni a pózból.

Ha mobil telefonod, vagy számítógéped van, megtalálod rajta a beállítások gombot, de a lehetőségeknek a felét sem használod. Így vagy a testeddel is, a millió lehetőségből csak a kis százalékát használod általában.
Használd a beállítások gombot, végezz egy ustrászanát a keresztcsontod részére, egyet a medencéd és csípőd részére, állítsd be és használd a medencéd, a gerinced, a mellkasod, az egész tested, használd a légzésed a beállításhoz. Tanuld meg használni és beállítani minden egyes testrészedet, és lélegezz.

Még életemben nem voltam ennyi időt teve tartásban, így már én is tevévé válhattam.
Megszoktam már, teve vagyok, lélegzek, és semmi más nem jut az eszembe.
Tevéből hídba váltunk át, és igazán nem tudtam számolni, hányszor mentünk föl.
Mellettem gyakorolt az egyik tanárunk, aki szokott tanítani minket, ő is akkorákat nyögött, hogy meg is lepődtem. – Persze vicces volt, mert mindenkiből kijött valami érdekes nyöszörgés, jajongás.
Feltettem a kérdést: Ha a tanárom így nyög és mindjárt hányik (mosolyogva mutatta, hogy mindjárt jön az ebéd vissza), akkor vajon nekem most itt a vég???
Nyögés és jajongás közben rám tört a nevetés, és nagyokat röhögtem mindig, amikor Prasant üvöltött, hogy vissza és föl! Ne pihenj hosszan a matracon, menj gyorsan vissza, csináld úgy, mintha készen állnál arra, hogy a fényképezőgéppel megnyomják a klikket.

Meglepően jól bírom, persze remeg mindenem, de csinálom, megyek föl és le…
Átérzem, milyen nehéz dolog hídnak lenni, és hogy mennyire erősnek kell lennie a lábaimnak ahhoz, hogy ne dőljön össze a híd – na meg a karjaimnak, tenyereimnek is.
El sem akartam hinni, hogy két órán keresztül 3 gyakorlatot ki tudja hányszor ismételtünk meg, és meditáltunk benne. Véget ért ez az óra is.

Ahogy sétálunk haza fele, könnyűnek érzem magam, repülnék, szállnék, szabadnak érzem magam, és 10 centivel magasabbnak.
Nem vagyok fáradt, mintha több órás alvás után lennék, friss vagyok és tettre kész.
Nehezen alszom el, figyelem ezt a különleges életet, ami a testemben vibrál… Lassan elalszom, de holnap nem fogok tudni lábra állni, úgy érzem.

Könnyen ébredek, frissen, pihenten, annak ellenére, hogy alig 5 órát aludtam.
Közben teljes döbbenet: lábra állok, nincs izomlázam, nem fáj semmim, kifejezetten jól érzem magam.

4.9 250