A búcsúzás fájdalmas pillanatai

2017. 08. 20.

Elszaladt az egy hónap. Alig vettük észre, épp csak megérkeztünk, és újra indulás haza.

 Reggeli meditáció, megköszönöm a madaraknak a nagyszerű reggeli muzsikát, amelyet minden reggel csodálhattam.

7 órától pranajama órán jegyzetelünk.
9:30-tól utolsó női óránk, amit Guruji unokája tart elméletileg, gyakorlatilag meg Guruji is tanít.
Nehezen jutnak el az instrukciók, talán már alig van hely, ahova befogadni lennénk képesek ennyi új infó után. Nem volt egy könnyed óra, de a végén ülő pranajama és savászana is volt.

Az eszközöket a helyükre pakoljuk, Guruji éppen egy hosszas supta virasanából tér vissza.

Odamegyünk hozzá (mi magyarok 4-en), letérdelünk, homlokom a földön, és kitör belőlem a zokogás. Hirtelen minden megszűnik, nem hallok, nem látok, nem érzékelek -mint egy hullám, tör föl belőlem.
Gyorsan visszatérek, érzékelem, hogy Marcsi is zokog, és a többiek is mögöttem -nem tudom, mi történik, de valami nagyon mélyen és legbelül…………………….. Guruji is meghatódik, szívből szívbe áramlik a szeretet, a hála.
Kiterjesztem a hála érzését, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem, hogy tanulhattam, hogy tapasztalhattam, hogy más világban voltam.

Ahogy ballagunk ebédelni, a pici kislánytól is elköszönök, akit eddig minden nap fájó szívvel üdvözöltem. Néha megfogta a kezem, és sétált velem egy kis távon. A hídépítők picikéje, 1 éves lehet. Sátorban laknak az utcán. A játékszere az utca kövei, a pocsolya, és a benne lévő mocsok, mégis hihetetlenül elmélyülten tud belefeledkezni a játékba. A mamája az utcán szoptatja őt, olyan természetesen, mintha egy csendes, kulturált helyen lennének.

Ahányszor látom őket, mindig mosolyognak.

A szokásos helyen ebédelünk, ugyan hullámzó volt az állapotom az ittlétünk alatt, de ebéd közben van egy olyan érzésem, hogy szívesen maradnék még egy hónapot.

Lassan csomagolni kell. Igaz, holnap reggel 5-kor száll föl a gép, de Indiában soha nem lehet kiszámolni pontosan az eseményeket, ezért ma délután 5-re hívtuk az autót, ami kivisz a reptérre (innen  4 óra az út).

Haza repülünk, nagyon sok élménnyel többek vagyunk, idő kell még, hogy ezt a sok mindent be tudjuk építeni az életünkbe.

 

4.9 250